” Nem voltam gondtalan.
nem leltem békére,
sem nyugalomra,
mégis nyugtalanság jön”
(Jób k.3.r.)
Vesszen az a nap,
melyen megszülettem,
s megzendült az ég:
Fiú fogantatott!
Kínok közt mondtál
hálaimát, Anyám,
mikor felzokogva
gyolcsba raktatok.
Mért nem maradtam
a sötétség foglya,
miért láttam meg
a nyíló hajnalpírt,
miért vajúdott őserőd a lázban,
és szórtad körém
csillagvirágaid,
ha nyomorra szültél,
kénköves bűnre,
s átokverte tudatra ébredt agyam.
Mért hagytad,
hogy óvó méhed kelyhéből
e földi pokolra elragadjanak.
Mért nem haltam meg
összetörve álmod,
hogy erős lesz majd
büszke magzatod,
belém csókolva
a hit tiszta fényét,
mikor Istenhez emel fel
két karod.
Most éjek csendjében
fürösztenél meg,
fejem gondtalan karodba hajtanám
megkísértést
sose látott gyermekként
fognád a kezem,
s vezetnél, jó Anyám.
Mert nyomorultnak engedi meg az Úr,
hogy bőnök közt,
mint aki sohase látott,
őrizze megkeseredett szívében
az életet
és a világosságot.
Legutóbbi módosítás: 2011.09.17. @ 15:00 :: Seres László
