Háború
Thököly Vajk, 2011. szeptember 7., szerda, 09:37
csend
ím f? sem mozdul
a szemhéj sem
csak indulat tolong
lüktet bent mélyen
minden parancs
fészke az agy
a test csak katona
tegyél még rá
csapkodd ajtóm
fújd füstöd arcomra
idegszálakon futó
magasfeszültség
képzett fájdalom
rágott kéreg a lélek
keser? bántalom
körös-körül fegyverek
csont ököl
zöld üvegnyak
egy száj
halk hangos mindegy
ha szavakkal bántanak
Foncsor nélkül
Bakkné Szentesi Csilla, 2011. szeptember 7., szerda, 16:01
szemednek nyíltam
és szemedben lettem
elfojtott igazság
voltam
íriszre cseppent fény
hasító lézernyaláb
belé forrtam retinád
minden szegletébe
de pálcák és csapok között
félresiklott kezem
m?hiba
mégsem büntethetsz
– hiába óvtalak
te elmoccantál –
most
vakon keresel
nálam menedéket
de szememb?l a fény(ed)
(hozzád) vissza nem talál
Madonna
Rózsa Ibolya, 2011. szeptember 10., szombat, 14:12
Bánat-ablakodból csorgó,
leperg? könny
– ó, Madonna! –
orcád mossa
leguruló gyöngy.
Imád ölel, ringat,
mint halk muzsika, mely
duruzsol öreg hangszerb?l.
Védelmezz, óvj,
hogy szerethessünk
mindannyiszor, ha
bánat ér,
ha szélvész tép,
ha zivatar paskol,
ha reng a föld,
ha orom-magasból
alázuhanunk,
adj er?t,
reményt,
hisz te vagy
a megbocsátó
örök jóság,
harmatos szirom,
álom s valóság,
lélek-?rz?.
Mennyei boldogság
záporozzon ránk
– ó, Madonna! –
s legyen örök, mint
hálánk.
Libere
Nagy Horváth Ilona, 2011. szeptember 7., szerda, 18:30
Nincs haza,
szemeimb?l nem lettek
csillagok,
egyszer? vak vagyok,
nem nézed, hova vezetsz.
Sose
hittél,
most talán,
hogy így alszom el,
kopott rózsafüzérrel
ujjaim között,
s egyebem sincs,
mint tüd?mben
ez a kevés leveg?,
s a párnámra terült
néhány gondolat.
Elfogyott utakon,
összed?lt házak tövén
állsz árván velem,
ismer?s-idegenül.
Ha most találnál…
Fekvésem póztalan,
egyszer?,
így hever körülöttem minden,
mozdulatlan,
süketen és vakon.
Néha úgy gondolom,
kinyújthatnám a kezem,
aztán csak maradok,
viharaim nem dúlnak csendet.
Túlélni kell,
holnapot lökni tovább,
és zoktalan t?rni,
ha bántanak.
Már nem hiszem,
hogy átok volnék,
hisz az emberölt?n
épp csak átosontam,
s ha kiabáltam volna,
semmim semmire
volt elég,
s végül nem nyújtotta
értem senki
a kezét.
Te sem.
Az id? megszokott,
elmúlok,
akár a félelem.
Játszom,
álmomban szélnek
feszülök,
bár arcom tán soha se volt,
ki fekszik itt…
Botcsinálta rejtély,
látszom az els? szó mögött,
és mégis:
magam sem ismerem,
mondd, ki fekszik itt
téged szólongatva,
nekem nem adtál
nevet,
Istenem.
Lacrima
Marthi Anna, 2011. szeptember 7., szerda, 11:22
Felh? ablakából
kinéz a fény.
Felsebzi
a lélekereket.
Szárnyak röptével
földet érnek
a szemben,
ismét alkonyt hasítnak,
s hajnalt bontanak
az angyalok.
Napsugárral bélelik
forrásod tövét,
forralnak könnyíz? vért,
leplezetlen tisztulsz, tudatod ébred.
Tengeráradattá érlelik benned
egek feleslegét.
Legutóbbi módosítás: 2011.09.10. @ 15:16 :: Zengő
