*
…a tiszta szobában az asztalon
volt kiterítve.
Kendőjén ottfelejtett ősz hajszál.
Sápadt arcán nyugalom.
Bennem félelmet keltett a halál.
Ésszel még nem fogtam fel.
Most is látom a kis padon
feketében a ház előtt.
Kezében botján megpihent
a fáradt idő.
Várta semmibe révedve
a reménytelennek tőnő holnapot.
Reggel kongó kolomp hangjára
riadt,
míg nem jöttek az angyalok.
Naponta mondogattam:
Ne halj meg! Súgta:
Kisszívem,
előzzük a kaszást,
többé nem tér’ ide.
Mégis
a tiszta szobában az asztalon
volt kiterítve a
Dédmamám.
Élt észrevétlen, mint elnyelt sóhaj,
a mennybe is csendben szállt.
Szót se ejtve aludt el éjjel.
Nem hallotta, hogy mondom:
„jó utat”.
… a tiszta szobában az asztalon
játszottam addig oly’ sokat.
Legutóbbi módosítás: 2011.10.06. @ 13:07 :: Bakkné Szentesi Csilla
