Az ostor végre, ágak ujjbegyére,
a jegenyék égbe nőtt levelére,
a csavarintós, pörge röptű szélre,
a kenderkócból sodort ostorvégre,
majd késidőn a szálas, sárga háncsra,
így emlékszem a pengő pattogásra,
a hangot apró, kis rántás vigyázta,
s a tenyér kérges, tűrt tapasztalása,
az ujjak csippent, óvó biztatása,
a nyél, a szálkás , gyűrt marokra mérve,
a szál, hogy sose sudarazzák félszre,
s a jószág nem is értett semmi másból,
egy világ állt össze a surrogásból,
és ment az Isten is az egy darabban,
hogy utolérje, ha a vége csattan.
Legutóbbi módosítás: 2011.10.28. @ 10:18 :: Böröczki Mihály - Mityka
