A szomszédtól vettük a friss tejet,
még habos volt és langyos, tőgy-meleg,
nem kevesebbet, mint amennyi kell,
a nagy kannával, ami pár liter,
hagytuk aludni – sárgás színe lett,
mit anyám körben leszedegetett,
hogy tejföl-tejszín együtt – nem tudom,
ha otthon voltam is, csak félúton,
de emlékszem, mikor a nagy köcsög
alját kitöltve ritmusra lötyög,
meg arra is, ahogyan megszorul
a köpülőfán az a gyerekujj,
és tűrve-ülve föl-le jár karom,
ha fáradni kezd – fáradni hagyom,
bár lassúdik és csak dacból szorít,
a lyukak közt már vaj csomósodik,
majd azt érzem, ahogy a friss kenyér
kent szelete az ujjbegyemhez ér,
s úgy puhul-simul, mint a nyári nap
nagy karajára tett felhődarab.
Legutóbbi módosítás: 2011.10.24. @ 15:43 :: Böröczki Mihály - Mityka
