Sárga diólevelek között
táncol a sápadt napfény.
Finom rezdülések zaja oson
a déli szél elől ágról-ágra.
Apró, rőtbarnás bundás
tűnik elő a rozsdás levelek
közül, mancsában dióval.
Csepp gombszemével körbenéz,
felül, vadul, látszatra
össze-vissza, forgatja ovális
eledelét, majd fogával belekap.
Fekete farka büszkén
kunkorodik a mélykék ég felé.
No, nézd a kis tolvajt!?
Mit keres ez itt, a város
szívében, erdei lakóként?
Ellágyultan nézem a mókust,
amint tű-éles fogával kerek lyukat
rág a dió kemény héjába.
Marasztalnám, de ügyes
mutatványa után fürgén
kiszedi a kukó tartalmát,
és tovaszökkentében a földre
ejti a dió üres héját.
Macskák! Térdre, imához!
Ő járt nálunk, az őstermészet,
mi vagyunk az ő kéretlen vendégei,
diójának, mogyorójának
szerzett jogunkon felkent tolvajai.
Legutóbbi módosítás: 2011.10.09. @ 09:48 :: Csillag Endre
