Hó fedi be léptem a múltban,
Nyomokban feslik bennem az id?,
Törvényeid testem bíborrá égetik,
Holdugató farkas-asszony üvölt bennem.
Zárnak ajtók, ablakok nyílnak,
Omlik minden, mit?l én én vagyok,
Napról napra puha testté varázsolsz,
Elveszek, de ismét templommá alakulok.
Lelkünk fogaskerekei nem t?rik
A belénk és közénk kerül? salakot,
Mely meg?röl minden ölelést és
Lehántják rólunk a magunkat feladó dacot.
Félek nagyon, hogy Isten magamra hagyott.
Legutóbbi módosítás: 2011.10.26. @ 10:40 :: dr Kocsi Katalin