Homályos szemével
hunyorog rám a hajnal,
keserű álomíz
bomlik el a számban,
az ágy lehúz
még hozzád, kedvesem.
Szuszog a szoba.
Falán mocorog a kép,
az óramutató
tévedésből visszalép.
Ásít az idő,
vállad nélkül oly nehéz.
Hajam érinti
ernyedt férfikarod
öntudatlan,
a biztonságot adja
hunyt pillád is,
gyönyörillat lengedez.
Ölelésünk vad
nyugalma zár most körbe
óhatatlan, lágy zene
mellett közeleg már
a napindító fergeteg.
Legutóbbi módosítás: 2019.09.12. @ 19:47 :: Adminguru
