Az ?sz minden levélkönnyét elhullatta,
kopáran állnak már a büszke fák,
sírok közt ködöt görget a hajnal,
de egyre több hanton fehérlik virág.
Október vége busongó, könnyes évad,
ilyenkor itt érezzük kedves holtjainkat,
idézve mindent, mi már a múlt
– szerelmet, mi csúful sírba hullt,
szül?t, ki megtett mindent értünk,
gyermeket, kiért megszakadt szívünk,
nagynénit, testvért és barátot
– mindenkiért egy-egy szál virágot
most képzeletben én elültetek
(jó lenne itt a földön együtt lenni
– újra veletek).
?sz dereka fájdalommal teljes,
elsiratunk mindenkit, ki kedves,
s már az égi mez?ket tapossa
– az emlékezet mégis visszahozza:
egy pillanatra itt érezzük újra
– míg gyertyáinkat a jeges szél fújja…
Legutóbbi módosítás: 2019.10.29. @ 11:56 :: Havas Éva
