Meglepődtetek? Nem csodálom. Elmesélem hogyan történt.
Délután volt, egy hétköznapi, átlagos délután az óvodában. Rajzoltunk, gyurmáztunk a gyerekekkel, kérésükre századszor is elmeséltem Borcsa boszorka kalandját, végül legózni kezdtem a kiscsoportos Mátéval. Békés nyugodt játék zajlott körülöttem. Épp a legó autó kerekét tettem a helyére, amikor énekszóra lettem figyelmes. Dorka állt a szőnyeg közepén, szája elé emelve a rózsaszín hajszárítót. Azonnal rájöttem, hogy mikrofont tart a kezében. Vele szemben – a keresztbe fordított asztal mögött – hárman ültek. Mindhármójuk előtt papír és ceruza. Nem nézek túl sűrűn televíziót, de a szituációt még így is felismertem: a csoportomban éppen egy tehetségkutató műsor elődöntője zajlott.
– Mit játszatok? – érdeklődtem a zsűritől a biztonság kedvéért.
– X faktorosat – válaszolták a legnagyobb természetességgel, majd figyelmük újra a versenyző felé fordult. Figyelmesen és kritikus arccal hallgatták végig a Bújj, bújj zöld ág című gyermekdalt Dorka előadásában.
– Tetszett az éneked – közölte Sanyika a kislánnyal, aki a dal végén leeresztette a mikrofont és szemét le nem vette az asztal mögött ülő zsűritagokról.
Dorka boldog mosollyal, elégedetten ült le a kisszékre. A verseny folytatódott, Anna lépett a színpadra a mikrofonnal kezében. Ám az élet közbeszólt. A túl korán érkező nagymama elvitte a versenyzőt, ekként fosztva meg zenei életünket egy lehetséges új csillagtól, derékba törvén egy reményteljesnek induló karriert. A zsűri újabb versenyző produkciójára várt, ám a csoportban már csak a kicsi Máté maradt, aki időközben abbahagyta a legózást és csatlakozott az erőteljesen lecsökkent nézősereghez, azaz hozzám. Sanyika biztatására Máté ugyan odaállt a szőnyeg szélére, de produkció gyanánt csak szorította a mikrofont és zavartan mosolygott. A zsűri tanácstalanul nézett össze.
Mit tegyenek? Nincs több szereplő. Na de nem véletlenül lett Sanyika az elnök! Most is remek ötlete támadt. Hozzám fordult és kedvesen megkérdezte:
– Énekelnél nekünk valamit?
A három reménykedő szempár láttán isten bizony zavarba jöttem. Mit is énekelhetnék én itt, az X faktor válogatásán? Sanyika – látva habozásomat – megérdeklődte:
– El tudnád énekelni a Tavaszi szélt?
– Ó, azt igen! – válaszoltam lelkesen, és felléptem a világot jelentő szőnyegszélre.
Nagyon igyekeztem.
Nemcsak hogy elénekeltem a dalt, de még ringatóztam is hozzá, hogy koreográfiai elemekkel is befolyásoljam a zsűri döntését. Sajnos ez a fáradozásom fölöslegesnek bizonyult, mivel a bírák a produkcióm alatt végig jegyzeteik fölé hajoltak, lázasan írtak és pillantást is alig vetettek rám. A dal véget ért, néma csend lett a csoportszobában. A zsűri tovább jegyzetelt, senki nem szólt semmit. Ekkorra azonban már kezdtem belejönni a dologba, ezért úgy gondoltam, ráadásként előadom a Cini–cini muzsika című mondókát. Igazán beleadtam apait, anyait! Csípőre tett kézzel hajladoztam a mondókabeli Zsuzsikát utánozva. Jobbra dőltem, balra dőltem, majd elmutogattam azt is, hogyan hegedül tücsök koma. Közben a szemem sarkából láttam, hogy a kicsi Máté huncut vigyorral figyel. Nézzenek oda! Bezzeg, amikor neki kellett volna produkálnia magát…!
A produkció végén meghajoltam és vártam. A zsűri-elnök feltekintett a jegyzeteiből és komoly arccal közölte velem a döntést:
– Szép volt a dal. Továbbjutottál!
Hurráááá!
Nagyon jó érzés volt az elismerésük, ám egy dolog mégis bántott és ezt szóvá is tettem a zsűrinek.
– Azt mondjátok, hogy tetszett a dalom, de mégsem tapsolt senki.
Sanyika jószívű kisfiú, engem is azonnal megnyugtatott:
– Tapsoltunk mi, csak te nem hallottad.
Ja, ha csak én nem hallottam az mindjárt más! Megrendülni készülő önbizalmam újra szilárd alapokra helyezkedett.
Az X faktor véget ért, a zsűritagokért időközben megérkeztek az anyukák és az apukák.
Otthon büszkén újságoltam férjemnek, mekkora sikert arattam.
Az örömöm azonban nem felhőtlen. Fogalmam sincs, mikor lesz az újabb megmérettetés, és elképzelésem sincs arról, hogy mit fogok előadni legközelebb. Talán a Csipkefa bimbóját? Vagy a Hová mégy te kis nyulacskát? Nem tudom, de egy biztos: nem vallhatok szégyent. Tovább kell jutnom a következő fordulóban is!
De még ez sem elég.
Új cél lebeg előttem.
Meg kell nyernem az X faktort!
Legutóbbi módosítás: 2011.10.30. @ 07:51 :: Kovács Lilla Katalin
