Lelket felhősítek: gomolyba kötném,
és felengedném ezüstzsinóron.
Leintenek. Karod útjelző, éjbe vezet.
Lankadó, fáradt, túlhordott
nyűg vagyok, alvás-határon.
Felidézem kontúros nyakad.
Lépj közelebb, lássam mezítlábad,
rímmel teli kézfejedről csorgó szavaidat,
halljam kéjben kínlódó jajgatásod,
csevegj, erdőm madara vagy,
lágyékoddal bezárod
neked szánt mondandómat,
csak szótlanságom feszíted tovább,
remegve bénulok, betűimet köpöm,
borzongatsz, determinált csendbe költözök.
Felüvölt benned az öröm. Vérkörökben
áramoltatsz, míg meglelem benned
végzet-magányból
csordogáló, forrás-ízű hitem.
Legutóbbi módosítás: 2011.10.18. @ 15:12 :: Marthi Anna