Olykor a sok gondolat,
Az Ördög szekerévé lesz,
Jöv?dben ugyanúgy,
Mint múlt id? homályán,
Mikor el?vesz.
T?n?döm is sokat.
Savval sebeim locsoljam
Vagy másokat?
Könyörtelen küldetés,
Melyben ember,
Maga magának
Utat mutat,
És még könyörtelenebb,
Mikor egy vak ló
Vezet ezer szamarat.
Ha magyar vagy,
Akkor béklyód a billogod,
Nézz rám, ezer év!
Te markodban szorítod
Kincsed, millió tengernyi ígéret,
Én csak egy ember vagyok,
Rajtam az Istent számon miért kéred?
Históriád is csak sok apró mozaik,
Egy összekuszált gombolyag,
Nem tudván Isten hol lakik,
Emeltél nekünk k?templomokat,
És a Hatalom?
Mikor kódis zsebb?l
Dénárt lopott,
Ki ezért szót emelt,
Arra rákiáltott,
Hogy tolvajt fogott!
Ha e Hazában szív van még,
Mi nem csupán önmagáért dobog,
Azt most eladni, irtani kell,
„Ezer év egy esztend?”
A holnap sosem jön el,
Segélyforintok eszkábálják
Az ideológiák járókeretét,
Folton a folt óhajtómondatok,
A magyarok sóvár nemzetét,
Tékozló becsület hívsága közt
Ráncaink mind kisimultak,
Roskatag jelenb?l remél a jöv?,
Vagy másítaná a múltat,
Kölcsönkenyér katonáim
Szikkadt morzsaezredek,
Ostobát mivel etetsz, te mostoha kéz?
Éhüket semmivel el nem verheted,
A világnak rongyzsebében,
Megvert magyar gyermek szendereg,
Aludná a bánatot,
Aludj csak szépen szép Hazám,
Nem virraszt már a büszkeség,
Lassan elhordják mindened.
De az sem lesz elég.
Legutóbbi módosítás: 2011.10.17. @ 19:10 :: Molnár Zsolt
