Péter Erika : Szerelmi álmok

Nyomtatás

„ bár sajnos, nem beszélem a magyar nyelvet, bölcsőmtől síromig, szívemben és gondolkodásomban magyar maradok, s a magyar zenekultúra fejlesztésén kívánok dolgozni.”  /Liszt Ferenc/

Különleges élményem volt tegnap, október 21-ikén. ( Liszt Ferenc Doborjánban  született 1811. október 22-ikén, meghalt Bayreutban,1886. július 31-ikén)

Városunk igazán szép eseménysorozattal ünnepli Liszt Ferenc születésének 200. évfordulóját. Önálló rendezvények, valamint több,  a világhírű magyar zeneművészünk személyét, munkásságát fókuszba állító rendezvény közül kiemelt szerepet kapott Liszt Ferenc és Munkácsy Mihály köztudottan kedves barátsága.

Munkácsy Mihályt több szál köti Békéscsabához.

Ezúttal nem a Munkácsy Mihály Múzeum, hanem a csaknem mellette lév? Munkácsy Emlékház adott otthont a helyi Liszt év záró programjának.

A baráti találkozó vendégei Sz. Kürti Katalin művészettörténész, Gurmai Éva zenetudós, Várkonyi János festőművész, Rückné Kádár Judit egyetemi docens, Kolarovszki Sarolta énekművész és Rázga Áron zongoraművész voltak.

Előadások, beszélgetések hangzottak el Liszt Ferencről, a művész Munkácsyval való barátságáról, találkozásuk helyszínéről, a luxemburgi Colpachról kastélyról és annak mai helyzetéről, ugyanis– a valamikor a nagy rendezvényeknek otthont adó kastély –  ma idősek otthona.

Két olyan ember szellemét idézték fel, akik a legnagyobb európai művészek közül valók, akik egy időben éltek, ismerték és inspirálták egymást. A festő, Munkácsy Mihály megfestette az idős Liszt Ferencet, Liszt pedig az egyik legszebb darabját ( Magyar rapszódia)  ajánlotta Munkácsynak. A mára  – sajnos – megsötétült kép abban a teremben  látható, ahol a tegnapi baráti beszélgetés folyt.

Liszt Ferenc és Munkácsy Mihály olyan korban éltek és alkottak, amikor nekünk, magyaroknak nagyon fontos volt, hogy nemzeti kultúránknak példaértékű, remekműveket alkotó egyéniségei legyenek. Akkor, amikor elvesztettük a politikai önállóságnak még a reményét is.

A 19. század második felében a magyarságot Liszt Ferenc és Munkácsy nevével azonosították az egész világon. Munkácsy és Liszt (Liszt mindig magyarnak vallotta magát, ez állt születési anyakönyvi kivonatában, s ezért használta „sz-szel „ a nevét.)  A nagy szegedi árvíz idején  – habár épp elkerülték egymást –  természetesnek tartották, hogy  hazasiessenek és segítsenek a bajbajutottakon. Magyar emberek voltak, de európai m?vészek. Otthonosan mozogtak Európa  városaiban, szívesen látták és ünnepelték mindkettőjüket.

Festő és zeneszerző nemzedékek tanultak tőlük, követték és tisztelték őket.

Liszt első nyilvános koncertjét 9 éves korában, Sopronban adta. Elhatározta, hogy zongorajátékával véghezviszi azt a hangszertechnikai áttörést, amit Paganini a hegedűvel. Zongorázásnak kialakítója, példaképe Chopin.

Önzetlen múvész, jószívű ember volt, gazdagságát kemény munkával szerezte, tanítványaitól nem fogadott el pénzt, sőt sokszor nem is tudtak róla, hogy ki az ismeretlen jótevő.  A luxemburgi kastély, Colpach a művészetek otthona lett, ahol Liszt maga köré gyűjtötte tehetséges kortársait, írókat, költőket, festőket, zenészeket, vetélytársakat.

 A róla elnevezett budapesti Zeneakadémiát is ő alapította.

A Munkácsy Emlékházban vetítéssel tették még színesebbé a programot a Liszt Ferenc nyomában kutató vendégek, előadók. 

Kolarovszki Sarolta három Liszt-dalt adott elő Rázga Áron zongoraművész kíséretével.  Közülük számomra óriási meglepetés volt a mindenki által ismert Szerelmi álmok előadása, – ami, mint kiderült, eredetileg dalként íródott és csak később hangszerelte át zongoraművé Liszt Ferenc. Saroltától azt is megtudtuk, hogy – tudomása szerint a dalt magyarul rajta kívül  csak egyetlen énekes énekelte eddig, mégpedig a néhai Réti József.

Mivel a Békéscsabán elhangzott kuriózumról nem készítettem hangfelvételt, így hallgassátok  a dalt Réti József előadásában – legalább olyan szeretettel, mint ahogyan én tettem:

http://www.youtube.com/watch?v=W6fLNqK1JUo