Nincs túl közel az az orgonás, Istenes Pista megizzadt rendesen, mire a feldíszített kerékpárral hazaért. Annak a rengeteg virágnak a nagy részét Jucika kiviszi a profibolt melletti kis piacra. Ez persze nem igazi piac, – az is van azon a negyven ezres lakótelepen – csak olyan hirtelenpiac, szükségpiac, ahol a magukfajta igazán kistermelő próbálja a közterületeseket lesve a járdaszélen eladni motyókáját. Öten-hatan is összeverődnek néha ott, nem rossz hely az, nagy a forgalom, gyorsan el is lehet tőnni a kékruhások elől. Zöldséget, gyümölcsöt többen is árulnak, van itt tésztás is, egy bácsika a zacskózott bab és dió fölött mindenkit felvilágosít, hogy házi pálinkája is akad. Egy nagyon öreg néni meg kacatokat árul, fél pár cipő, csorba porcelán bögre, régi Új Tükör címő újság, féllábú baba, siófoki szuvenír, mátrai fokos, porcelán levesestál kelleti magát a leterített viaszosvászon terítőn.
Ide hordja Jucika ami otthon megterem, meg azt is ami máshol, amit a nyírségből hoznak a rokonok. Tavaly el sem ért idáig a barackkal, már a bicikliről elkelt a gyümölcs, és még megrendeléseket is kaptak, úgyhogy nem kellett átbiciklizni a lakótelepre. Tulajdonképpen házhoz mentek a vevők. Az orgona kisebb része ezúttal otthon maradt, mert jönnek a lányok haza.
Anyja temetése után kilenc hónappal jött világra Istenes Pista fia. Istenes Pista büszke volt nagyon, hogy a két lány után végre gyerek van a családban. Bárhogyan kínálgatták azonban a kollégák, ismerősök, Pista torkán ennek örömére sem ment le egy korty pezsgő, csak az a kölyök nevű, annak is a szamócás változata. Elment a templomba is, hálát adott az úrnak, kénytelen volt a vasárnapi istentiszteletre a lányait is elvinni, mert nem volt kire hagyni őket. A nagyobbik unta rendesen, ásítozott, a vége felé el is bóbiskolt, de a kisebb tátott szájjal hallgatta végig a beszédet, énekeket. Néhány év múlva pedig közölte a kicsi, hogy ő inkább a Szent Annába menne, nem ebbe a kicsi telepibe, mert amott látta, hogy milyen szép minden, mikor ott voltak az iskolával, és Krisztus is látható, nem csak beszélnek róla. Azután eltelt még néhány év, és a kisebb lány már szerelmes is volt az Ember Fiába, a nagyobb az bulizott, minden nap más fiú kísérte haza, a gyerek meg – hiába kapott meg mindent –, egyre csavargott, az iskola mellé járt.
Felnőttek gyorsan, a két lány kirepült, jó messzire, mert Rómáig meg sem álltak. A nagyobb lány bárokban táncol, meg az Isten tudja, mit csinál még, a kicsi pedig eljegyezte magát a Fiával és zárdában él, idős, beteg rendtársait ápolja. A fiú időnként zűrös ügyekbe keveredik, eltűnik néhány hónapra, olyankor az anyja azt mondja az ismerősöknek, hogy a gyerek Pesten dolgozik. Olyankor a két nagyszülő tartja el a három unokát és menyüket, akinek szintén nem volt munkahelye soha. Időnként takarít valamelyik újgazdag házban, de megkötni magát sehol sem tudta. Ha valahol nem saját kívánalma szerint szólnak hozzá, máris leteszi a lantot, s indul haza, hiszen kap elég segélyt a három gyerek után ahhoz, hogy megéljenek.
Hazajött a két lány. Nem volt könnyű összehozni a családi találkozót, a fiú megint odavan. A zárdából nehezen és csak rövid időre engedik haza a lányt, a nagyobb mondjuk akkor jön, amikor akar, süti a süteményeket Jucika már három napja. Úgy kell azokat csinálni, hogy a három unokának is jusson addig. Azután tyúkot is vágtak, Pista kerített egy kisebb hízót is, abból, ami nem fogy el, megy a fagyasztóba. Megszedte Pista az orgonát is rendesen, kidíszítette a kaput, az ajtót, jutott a házba belőle bőven, minden szobába, de még a konyhában is illatozik egy óriási csokor. A többit Jucika még délelőtt eladta a piacon. Délután krumplit pucolnak, csendesen fő a tyúkhúsleves, Pista húst paníroz. A gyerekek már izgulnak, de persze a felnőttek is. Hideg a májusi este, begyújtanak a kályhába, illatoznak az orgonák mindenfelé a házban.
Pista mosolyogva alszik el, álmában előbb gyerekei arcát formázza a sirályok felhője, aztán lassan Jézussá állnak össze.
Reggel is békésen mosolyog. Jucika rázza, zokog, nem bántotta Istenes Pista arcát a halál.
Legutóbbi módosítás: 2011.10.21. @ 08:38 :: Pogány Gábor
