Nevet a szemed
ha kinyitod
ha becsukod
isteni szépség
örök ragyogás ez
ajkad íve
megtört sziklatűz
vakító hullámverés
ahogy sírásra
görbül a szád
bíborvörös partjain
átcsap
vallatóra fogja
a lehetetlent
vagy hallgat mint a sír
apró titokgyöngyökként
fodrozódva
s előbújnak könnyeid
Én látom így csak
senki más
s tudom azt is mi fáj
ha rám nézel
nem kérdezem akkor se
ha mondanád
csak annyit
csitt csitt csitt
mert megérzem
miben sántikálsz
s mit eszeltél ki
ellenem újra
hogy megfizess
s engem is megfizettess
minden csínyedért
mosollyal könnyel
s már futsz is előlem
– hátra se nézel –
nehogy utolérjelek
fordulsz
hozod apró ujjaid közt
fények kádmelegét
a fürdetéshez
illatozó estek
bucskázó habjait
tágranyílt szemű
baba-világod
zubogó örömét
csacsogsz és hallgatsz
szelíd kis vadgombócom
árnyékot vetsz rám
mikor rám hajolsz
parányi testtel
mint törzsére
sarjadó fűzfaág
sóhajszél ringat
és tőrbe csalsz
foszló kétségek között
újra és újra
rád hagyom
ahogy ugratsz engem
számolatlanul
mikor megbocsájtó
zálogmosoly a szó
üres perselyembe hullt garas
amivel ellátsz
hogy egekig emelj
gazdagon
amíg vagy nekem
s vagyok részeg-józanul
és foghatom a kezed
szíved bennem ver
ledöntesz megtiporsz
lábad égig ér
rám hullsz mint a hópihe
visító hangorkánban
amíg kedved tartja
Megjössz
hozzám bújsz
te élteted hitem
erőt is te adsz
úgy teszel mintha elhagynál
– csak játsziból papa –
ahogy mondod
pedig csak azt akarod
hogy szeresselek
ha hozzám visszatérsz
Ahogy szeretjük
a visszatérőket
Legutóbbi módosítás: 2011.10.14. @ 17:02 :: Seres László
