– Ajánlom kedves figyelmébe Nusika, ajánlom kedves figyelmébe!
– De, hát ez micsoda?
– Ez kérem cikk, cikk.
– És mit akar attól a cikkt?l?
– Jaj, hát azt olvasni kell, olvasni kell!
– Mi az, hogy cikk, amit olvasni kell?
– „… a sajtóban olyan közlemény, amelyben a szerz? egyéni állásfoglalását…”
– Jaj, kérem, azonnal hagyja abba! Nem így kérdeztem maga buta! Maga Tihamér…
– Hanem, hogy mégis mi az, hogy cikk?
– Na, de Nusika… Nusika…
– Ne beszéljen félre Tihamér, arra válaszoljon, hogy mi az, hogy cikk?
– Hát kérem, Nusika azt olvasni kell…
– Tihamér! Minek néz maga engem? Ezt már mondta, jaj, Tihamér… De miért kell olvasni?
– Hát mert kérem, az hír, az hír. Az információ, az kultúra, az köztéma, ismerni illik, ismerni illik.
– Ismerni illik? Ezt meg hol hallotta Tihamér? Olvasni…
– Igen Nusika, olvasni, olvasni.
– És van benne regény?
– Nem kérem Nusika, az nincs, az nincs.
– Olvasni… És milyen hosszú ez a micsoda…, ez a cikk Tihamér?
– Éppen csak két lap.
– Jaj! A sírba akar engem kergetni? Két lap? Hova gondol? Mit akar azzal a két lappal? És cikk, és hír és illik… és nincs benne regény…
– Én kérem semmit, csak gondoltam magácska…
– Na nem Tihamér, majd inkább magácska! 2 lap… ebb?l a tárgyból… hova gondol? Inkább olvassa maga. Olvassa!
– Igen, kérem, igen. Akkor olvasom, olvasom.
– Tihamér, mit csinál?
– Olvasom drága Nusika, olvasom.
– Hangosan olvassa maga bolond! Ne magának, ha már annyira ragaszkodik hozzá!
– Én nem ragaszkodom, de olvasom, olvasom.
– Ne b?szítsen, olvasson!
– Igen, olvasom, olvasom.
– Ne bolondozzon velem Tihamér, Tihamér… vagyis csak Tihamér! Ne mondjon már mindent kétszer! Már én is…
– Igenis nagysága, igenis…
– …
– „Hát persze, hogy ezt senki sem tudhatja. Ennyivel tisztában vannak már nemcsak a fejedelmek, hanem a nadrágtalanok is…”
– Állj! Hát ez micsoda? Ha senki se tudhatja, minek kezdünk bele, egyáltalán, ha az író nem tudja, minek kezd bele? És fejedelmek? És nadrágtalanok? Ezek együtt, mit…? És nadrágtalanok… Micsoda pornográf skandalumot akar maga nekem itt ajánlani?
– Hát, az nem úgy van, kérem. Várjon csak Nusika, várjon! „És ha a hadügyminiszter a bécsi hercegségeknek arra a kérdésére:» Mit gondol Excellenciád, meddig tart a háború? « …”
– Állj! Tihamér, maga tényleg ostobának néz? Mi ez a botrány? Mi ez a fekália? Mir?l beszélnek ezek? Miféle titokba von maga engem bele? És egyáltalán miféle szennylapból való ez? Háború 1916-ban? Hol él maga, hol élnek ezek? Miféle háborúról van szó?
– Kérem Nusika, itt nincs semmi titok. Hír, hír. Egyébként pedig a Nyugatból olvasom a cikket, a…
– Ne folytassa, tudom, a Nyugatból… De Tihamér! Hát mit akar maga t?lem? Hát hol van ebben a belletrisztika? Hol a regény? Hol a kikapcsolódás és a szenvedély? Hol a szórakozás? Az élmény?
– Drága Nusika, ez cikk. Ez valóság, ez nem lekt?r. Tudja, éppen Ambrus írta, hogy a közönségnek a vidámság; a könnyedség; a fecsegés; a vicc; az anekdota; a léha szellem; a szenzáció; a személykultusz kell. Ezért gondoltam, hogy talán… talán maga… talán magán, talán ismerve magát… közönség…
– Jaj, Tihamér mit morog maga az orra alatt? Ne folytassa, megfájdul a fejem, szédülök… Jaj Tihamér, le kell ülnöm. Hát mit akar maga t?lem? Kinek néz maga engem? Én kulturált úrin? vagyok! Pontosan tudom, hogy mi az a fecsegés, a szenzáció, oh… és a regény…
– Nem is akartam folytatni drága Nusika, nem is akartam folytatni. Csak ugye a cikk… a…
– De mit akar maga a cikkt?l Tihamér?
– Csak várja ki a végét, csak várja ki a végét! Majd megérti!
– A bolondját járatja velem? Hát miféle bestiális írás az, amiben négy sor után nincs semmi szenvedély, semmi románc, semmi hahota, semmi izgató és szemtelen, semmi kibeszélni való, semmi megdöbbent? pikantéria?
– Hát kérem, ez cikk. Itt a szöveg mélyebb összefüggéseire kell odafigyelni, egyes részletek pedig csak a végén kapnak jelent?séget és értelmet. Rendkívül fontos a tartalom. Tényfeltárás, közkérdés, jellemformáló erej?…
– Ne szakítson félbe Tihamér! Mit képzel maga rólam, hogy egy ilyen érdektelen és botrányos, bizarr sajtószégyennek kivárom a végét! Err?l az Ambrusról meg ne beszéljen nekem többet! Hallottam ám hírét! Még hogy majd ? tudja, hogy mi kell a közönségnek… Hisz ? szaktudományos munkákkal is foglalkozik. Írt ? egyáltalán regényt? Ne beszéljen nekem róla többet, ne…
– Hát, kérem, drága Nusika, ez a cikk is t?le való. Sokan szeretik! Csak várja ki a végét!
– Tihamér, hát maga egyáltalán nem ért az irodalomhoz? Miféle m?veltségen n?tt maga fel? Hol siklott maga félre? Nem tudta, hogy efféle lármás dörgedelmet ma nem sikk olvasni? Tudja maga egyáltalán mi az a divat, a regény?
– Sokan szeretik, Sokan szeretik Nusika…
– Na, látja Tihamér, ezért tart itt ez az ország! Csupa lárma, csupa zaj, csupa konzervativizmus, csupa hagyomány, csupa nacionalizmus, csupa pótcselekvés és m?vi érték és… cikk. Nem értem, egyesek miért nem képesek haladni a korral? Bezzeg a külföld, bezzeg a nyugat, oh… és a regény… Minden sületlenséget összehord itt valami ostoba háborúról és fogalma sincs mi fán terem a regény. Tihamér, maga csak cikket olvas? Mert, ha igen, akkor azt kell mondanom, komoly veszélyben van! Járt már orvosnál?
– Nusika, meg ne haragudjon, de a folyóirat neve éppen ezért Nyugat, mivel újító szellemben lép fel, megnyílva a külföldi szellemi áramlatok felé. Ambrus egyébként regényt is ír, regényt is…
– Látom, maga nem akar érteni Tihamér, mindig a részletekkel van elfoglalva, ezért nem látja át az egészet. Maga nem elég haladó szellemiség?, maga nem tudja követni a divatot, s?t nincs semmi stílusa. Járt már orvosnál?
– Az igazság az Nusika, hogy igen, jártam, jártam. Éppen egy pszichoanalitikusnál. ? javasolta nekem ezt a módszert is…
– Na látja Tihamér jól tette! Ez volt a legjobb dolog, amit szerencsétlen helyeztében tehetett. Az majd segít magának… Mi? Miféle módszert?
– Hát kérem, Nusika… én éppen ezért mentem hozzá… Az a panaszom, hogy állandóan ostoba, unatkozó, felszínesen fecserész?, szemérmetlenül pletykás, pökhendi és együgy? úrhölgyekkel álmodom, akik semmi mást nem hajlandóak olvasni csak regényt, és éjt nappallá téve ilyen és ehhez hasonló olvasmányélményekr?l áradoznak. Rendkívül bosszantó, bosszantó… Sajnos a direkt kezelés során is folyton ezekhez a hölgyekhez jutottunk el. Mivel a helyzet már-már kétségbe ejt?vé vált, a doktor úr erre azt javasolta, hogy keressek föl hasonló hölgyeket és kompenzációs jelleggel olvassak fel nekik cikket. Hátha az jót tesz. Így jutott eszembe magácska, mivel arra gondoltam, hogy régi barátságunkra való tekintettel segíthetne nekem a terápiában.
– Micsoda? Mit akar maga t?lem Tihamér? Rajtam akar gyakorolni? Hát kinek néz maga engem?
– Nem, kérem Nusika ez már nem a gyakorlás része, ez élesbe megy, élesbe megy…
– Na, de Tihamér…
– Ne aggódjon drága Nusika! Bízza rám magát! A cikk, a cikk… Jaj… hát azt olvasni kell, csak olvasni kell! Nézze csak:„… azt felelte, hogy:» Bocsánat, de ez Eminenciád reszortjába tartozik, mert ezt csak az Úristen tudja« – akkor a hadügyminiszter nem arra felelt, amit kérdeztek t?le…”
Legutóbbi módosítás: 2011.10.17. @ 02:36 :: Szinay Balázs