Az éjszakai ügyelet valamiképpen eltelt. A hadnagy alig bírt munkájára összpontosítani, mindenkivel kiabált, a papírok kitöltésekor sorozatosan hibázott.
– Menj haza, és aludd ki magad! Így nem vesszük hasznodat, csak hátráltatod a nyomozást! – nyugtatta közvetlen f?nöke, Cristea ?rnagy. – A parancsnok amúgy is engem bízott meg a nyomozás vezetésével.
Megköszönte, majd szedel?zködni kezdett. Még visszafordult, hogy elrendezzen valamit az íróasztalán, amikor kopogtak. Egy húsz év körüli magas, göndör hajú fiatalember nyitott be. Sportos öltözetér?l is lerítt az igényesség. Vonásai értelmes ember benyomását keltették, bár tekintetére szorongás ült ki.
– Jó napot kívánok, nem tudom, jó helyre jöttem-e? Szeretném feljelenteni magam. Huszonnyolc autó feltörésében vettem részt. Itt van a feltört autók listája, mit vittünk el, dátumok, helyszínek. Minden kárt megtérítek – mondta egy szuszra.
A hadnagy bambán nézett rá. Azt hitte, hallucinál. Miközben levette a télikabátját és a szék támlájára helyezte, végig a fiút figyelte, mintha arra számítana, hogy szem el?l tévesztve köddé válik. Óvatosan leült, majd intett neki, hogy foglaljon helyet íróasztala el?tt lev? széken. Gyanakvó mozdulatokkal vette át a lapokat. Fel-felpillantgatva kezdte olvasgatni a listát. Eközben a széken ül? a szökésnek semmi jelét nem mutatta. Úgy ült ott, mint aki megadta magát sorsának. Ett?l megnyugodva, a hadnagy egyre mélyebben a papírok tanulmányozásába merült. A beálló csendben még a légyzümmögést is meg lehetett hallani, melyet csak néha-néha szakított meg egy-egy széknyikordulás. A rend?r több esetre azonnal ráismert. Érezte, hogy szívverése egyre gyorsul, Meg tudta volna mérni pulzusát anélkül, hogy kitapogata volna üt?erét. „Nem szabad elhamarkodott döntést hoznom!” – nyugtatgatta magát. – Ha igazat mondott, akkor felgöngyölítettem egy autótolvaj bandát, és akkor lehet, a parancsnok mégis elenged! De ha hazudott… Nem hibázhatok!”
– Priusza van? – nézett fel a lapokból, amikor a végükre ért. – Volt már baja a törvénnyel? – tette hozzá, látva, hogy az elkövet? nem érti a zsargont.
– Egyszer fizettem büntetést, amikor szabálytalanul mentem át az úttesten. Siettem, hogy elérjem a buszt… – magyarázkodott.
„Melyik hülye kollégám ?z tréfát velem?” – t?n?dött a hadnagy. – „Kinek van kedve ilyen sótlan viccekre a vezér?rnagy esti kirohanása után? Ezek valami legénybúcsús idióta ugratásra készülnek, és még a parancsnok is benne lenne a buliban? Nem, ez már túlzás…”
Kopogtak az ajtón. Hochbauer, a rend?rség pszichológusa lépett be. Hú, szinte elfelejtette. Azért hívatta, mert a gyilkos pszichológiai profilját akarta elkészíttetni vele. Néhány szóval vázolta neki a feladatot. Hirtelen támadt ötlett?l vezérelve a fiúhoz fordult.
– Volt már beutalva a pszichiátriára?
– Igen. Depresszióval, de beszámítható vagyok – felelte lesütött szemmel.
– Jöjjön velem! – értett Hochbauer a szóból.
„Most lehet, vesztegetem az id?t, miközben a tettestársak elt?nhetnek. Mi vehette rá, hogy feladja magát? Bármennyire nincs ki a négy kereke, honnan ismerhetné az autófeltöréses dosszié tartalmát? Ellen?riznem kell a listát!”
Negyvenkét megoldatlan esetük volt. A huszonnyolc esetb?l huszonhetet megtalált a nyilvántartásban. Az utolsót talán nem jelentette a tulaj a rend?rségen. Nem vitás, aki ezt összeállította, ismerte az eseteket. De melyik oldalról?
T?kön ült, amíg egy ?rmester vissza nem kísérte a fiút. Nem volt türelme Hochbauert is bevárni, megkezdte a kihallgatást. Valami azt súgta neki, hogy ne erélyesen, hanem barátságos hangnemben kezdje.
– Kik voltak a cinkosai? Már nehogy elvigye az egész balhét helyettük is! Nem az iskolában van, ahol illetlenség árulkodni! Ön által akkor is eljutunk a nyomukra, ha nem mond semmit. Csak id?be telik, amíg a többiek még elkövethetnek egy-két b?ntényt. Ha már elindult ezen az úton, akkor könnyítse meg a munkánkat, s további enyhít? körülményekre számíthat. Hamarabb kezdheti újra az életét.
A fiú mély lélegzetet vett. Kifújta, miel?tt megszólalt.
– Rada Victor, Imecs Géza és Banu Decebal.
Alig jegyezte le a hadnagy a neveket és címeket, megjött Hochbauer és kihívta az irodából.
– Nem hazudik. Beszámítható. Mellékesen az IQ-ja százharminchárom.
– Rossz útra tévedt zseni. Ahelyett…
– Az – helyeselt Hochbauer. – Az idén érettségizett. Megyei els? volt kémiából és fizikából, mégse jutott be az orvosira. Szülei nem élnek, ez a téma érzékenyen érintette, nem feszegettem tovább.
Nem tudta befejezni, mert a parancsnokkal együtt érkez? ?rnagy ráförmedt a hadnagyra.
– Azt mondtam, menj haza és aludd ki magad, mert így semmi hasznodat nem vesszük!
– Jelentem, megoldottam huszonnyolc autófeltörést. Az egyik tettes itt van az irodámban. A három b?ntársának megvan a neve és címe. Ebben az esetben elmehetek szabadságra? – szegezte neki a kérdést diadalmasan feletteseinek.
– Azt mondtam, minden er?vel a metromi gyilkosságon dolgozzanak! Amíg forró a nyom, kapják el a tetteseket! Mint helyszínel?nek, az ön els?dleges kötelessége lett volna mindent félretenni, s azzal foglalkozni! – dühöngött a parancsnok. – Ha ekkora zseni, akkor oldja meg azt is péntekig, s mehet nászútra! Bezzeg feltételezni, hogy a fiam a gyilkos, azt tudta!
– Én akkor azt hittem… – hebegett a hadnagy elsápadva, de csak olaj volt a t?zre.
Amíg a vezér?rnagy üvöltött, Vântu ketyegett, mint egy id?zített bomba. Megoldotta azt az esetet, ami miatt rengeteg fricskát kaptak, s ez a hála! Nem bírt uralkodni magán, felkapta a vizet.
– Mit kellett volna tennem? Hagytam volna futni? Most akkor engedjem szabadon? A belügyminiszter úr is ezt kérte önt?l számon! – Meg is rettent azonnal a saját vakmer?ségén.
– Én már átvettem t?le a nyomozás vezetését… – próbálta az ?rnagy megnyugtatni a parancsnokot, majd elhívta, mutassa meg, milyen információkkal rendelkeznek, s milyen stratégiával nyomoznak. A távolból szólt vissza beosztottjának, folytassa, amit elkezdett.
Az irodájába visszatér? hadnagy végignézett a fiún.
– Joga van hallgatni, bármi, amit mond, felhasználható ön ellen a tárgyaláson. Joga van egy ügyvédhez, ha nem engedheti meg magának, kap egyet hivatalból. Jobb, ha véd?je jelenlétében folytatjuk kihallgatását.
– Nincs mit takargatnom. Mindent bevallottam, ott van a papírokon.
– Léteznek enyhít? és súlyosbító körülmények. A beismer? vallomás mindenképpen enyhít? körülmény, és készsége is, hogy megtérítse a károkat. Mib?l akarja kifizetni?
– A szüleimt?l örököltekb?l. Ha kell, eladom édesapám rendel?jét is.
– Házkutatást kell tartanunk önnél, ezt írja el? a szabályzat. Jó, ha ügyvédje jelen lesz. Nem mindegy, miként oszlik a felel?sség. Felhívja?
– Nincs saját ügyvédem.
– Van rokona, barátja, aki felfogadhatna egyet?
– Nincsenek barátaim. Ha lennének, sem mernék a szemükbe nézni.
– Akkor intézkedek, rendeljenek ki önnek egyet, hogy tovább léphessünk – tárcsázta az ügyvédi kamara számát. – Két órán belül itt lesz az ügyvédje – tájékoztatta a fiút, miután letette a kagylót. – Ki gy?zte meg, hogy adja fel magát?
– Senki – hajtotta le a fejét, majd tekintete a semmibe révedt.
A hadnagy úgy döntött, nem faggatja tovább, hanem felveszi az adatait, azzal is id?t nyer. Elkérte a személyi igazolványát. Családnevét látva meghökkent.
– Xántus doktornak, az ortopéd orvosprofesszornak a fia? Aki nemrég halt meg? – kérdezte hitetlenkedve.
– Igen – temette arcát kezébe. Kis id? után a tenyere mellett egy könnycsepp jelent meg.
– Most már hiába sajnálja, hogy szégyent hozott rá. Miel?tt elkövette, kellett volna gondolkodnia. Miként került ebbe a buliba?
– Fontos? – nyögte szakadozó lélegzettel. – Elkövettem.
Bekísértette az önjelölt elkövet?t egy zárkába, majd elment letartóztatási parancsokat és házkutatási engedélyeket szerezni. Amíg kiállították, utána nézett: a fiú által megjelölt személyek egyike sem szerepelt a rend?rség nyilvántartásában. Amikor visszatért az iratokkal, odaszólt a törzs?rmesternek:
– Megyek, hogy letartóztassam a többi gyanúsítottat. Ha megérkezik az ügyvédje, tájékoztassa a b?nügy állásáról, bocsássa rendelkezésére a lista másolatát, vezesse védencéhez, és szóljon neki, várjon meg! Én is szeretnék beszélni vele.
(Folytatás következik: A tettes elnémul)
Legutóbbi módosítás: 2019.06.25. @ 10:57 :: Vandra Attila
