Vandra Attila : Légzuhatagban 7. Egy h?belebalázs kamasz

Nyomtatás

Amikor az els? tárgyalási napon a teremben megjelent az ügyész, Albu fájdalmasan sóhajtott egyet.

  – TeleagÃ?Æ? Cezar rászolgál a nevére.[1] Ha ? képviseli a vádat, szigorúbb ítéletek születnek. – súgta oda Királynak.

Nehogy efel?l a vádlottaknak kételyeik támadjanak, az ügyész dörgedelmes el?adást tartott a „társadalmat veszélyeztet? elkényeztetett ficsúrokról”, kiket kordában kellene tartani, mert ha nem, lám emberéleteket is képesek kioltani. „Példamutató” büntetést követelt számukra.

Albu állt fel els?nek. Elismerte védencei nevében a lopásokat, de enyhít? körülmények figyelembe vételét kérte a büntetlen el?élet és a megbánás címén, melyre bizonyíték, hogy együttm?ködtek a rend?rséggel.”

  – Kérem, a gyilkosság megítélésénél vegyék figyelembe, hogy az eddigi tetteik elkövetése közben soha nem alkalmaztak er?szakot. Az ?r megölésénél jelen voltak ugyan, de nem tettestársak. – zárta le Albu a beszédét.

Király lassú mozdulatokkal állt fel, mintha id?t szeretne nyerni, megigazította talárját, és mély lélegzetet vett. „A kocka el van vetve” – gondolta – „Legyen meg a te akaratod, mást nem tehetek.”

  – Xántus Áron elismeri részvételét a lopásokban, de vegyék figyelembe, a többiek kényszerítették, hogy velük tartson. Tettei, amiért most vádlottként áll itt, szöges ellentétben állnak eddigi példás el?életével. Nem egy megrögzött b?nöz?r?l van szó. Hibát követett el, amikor engedett a zsarolásnak, de megpróbálta helyrehozni. Önként jelentkezett a rend?rségen. Szellemi állapota, betegsége miatt befolyásolhatóvá vált, de ha kés?n is, megállt a lejt?n. Ugyanakkor ártatlannak vallja magát az emberölésben.

A véd?beszédek után a vádlottak meghallgatására került sor. A három koronatanú, Imecs Géza, Banu Decebal és Rada Victor vallomása néhány apró részlett?l eltekintve egybehangzó volt: Áron követte el a gyilkosságot. Az utóbbi azt is hangsúlyozta, próbálta elejét venni a gaztettnek, de elkésett. Akkor lett véres a ruhája.

Utolsóként került a sor Xántus Áronra. A bíróság el?tt sem lehetett szóra bírni. Király valahogy rávette álljon fel, de arcizma se rezdült, tekintete a semmibe meredt a kérdések hallatán.

  – Ügyvéd úr, ha bebizonyosodik, hogy ez az ön ötlete volt, búcsúzhat a karrierjét?l! – fenyegette meg a bíró Királyt, majd elnapolta a tárgyalást.

Amint kifelé mentek a teremb?l, Albu dühösen förmedt Királyra:

  – Mondja, megbolondult? Az ügyész malmára hajtja a vizet! Ha egymás torkának ugrunk, akkor oszd meg és uralkodjot játszik velünk! Gondoljon a fogolydilemmára! Ha egymás ellen vallanak, jobban kihúzzák a fércet, súlyosabb büntetés vár rájuk, mint ha együttm?ködnének! Nincs elég vaj a fejükön? Miért kellett még a zsarolást is el?hoznia?

  – Valóban fogolydilemma. – ismerte el a fiatal kollégája – De annak van egy más tanulsága is. Ha naiv vagy, csúnyán kihúzod a fércet. Kijátszhatnak.

  – Csak kést ne rántsanak! – szólt oda kajánul a mellettük elhaladó TeleagÃ?Æ?.

Király egyenesen a törvényszéki laborba sietett. Az úton a három b?ntárs vallomása járt az eszében. Szinte egybehangzó volt a három variáns, néhány apró, lényegtelen részlett?l eltekintve. Bosszankodott, hogy nem tudott sikeresen belekapaszkodni ezekbe az apróságokba, hagyta magát leinteni. Hiába, nincs elég tapasztalata. Valami a lelke mélyén csak nem hagyta nyugodni. A három fiú végighallgatta egymás vallomását, nem úgy, mint a „normális” tanúk, kik nem tartózkodhatnak ilyenkor a teremben. Ami szöget ütött a fejébe, hogy mindannyian kitértek ugyanazokra a lényegtelen részletekre… És volt, amire egyikük sem emlékezett pontosan… Egy cikk jutott eszébe a Criminal Psychology egyik számából, melyben a szerz?k a tanúvallomások megbízhatatlanságát igazolták. Majd Solomon Ash híres kísérlete. A kísérleti alanyoknak egy vonal hosszát kellett összehasonlítaniuk másik hároméval. Csak azért, mert néhányan – Solomon Ash kísérleti alanyoknak álcázott munkatársai – el?ttük hibás feleletet adtak, több mint egynegyedük ugyanazt a téves választ jelölte meg, csak ne lógjon ki a sorból, bár tudta, melyik a helyes. Valahogy ez történt itt is. Már a kriminalisztikai labor épületében járt, amikor rájött, mi teszi gyanakvóvá. Túlságosan egybehangzó a koronatanúk vallomása. Miért? Újra kezdett ébredni benne a remény, hogy mégsem védence követte el a gyilkosságot. Ám ez az érzés kiszúrt ballonként pukkant ki a labororvos szavaira:

  – Hiába reménykedett. Bár a DNS-vizsgálathoz, mely kétséget kizáróan bizonyíthatná a vér eredetét, nem maradt elég anyag a kitisztított ruhában, a vércsoportot ki tudtuk mutatni. Azonos az áldozatéval ABIV[2], Rh negatív… Elég ritka. A romániai lakosságnak kevesebb, mint egy százaléka rendelkezik ilyennel.

„Kész. Mindennek vége. A kételynek helye nincs” – foszlott szét Király utolsó reménye.

Másnap reggel nehéz szívvel indult el otthonról. Kezd?dtek a tanúmeghallgatások. Elgondolkodva baktatott a megálló felé, amikor a szomszéd ház kapuján kiviharzó nyolcadikos PetricÃ?Æ? elsodorta. Az egyensúlyából kibillentett ügyvéd ugyan nem esett el, de a szeleburdi kamasz elvágódott. Bár alaposan összetörhette volna magát, megúszta néhány horzsolással. 

  – Bocsánat, nem akartam! – védekezett.

  – Ártatlan vagy, mint a ma született bárány! – dohogott. – Hova rohansz úgy?

  – Az els? órám matek. Félévit írunk! – magyarázkodott a fiú – Jaj, neee! – szemrevételezte kétségbeesetten karórája roncsait.

Elkeseredését látva az ügyvéd haragja elpárolgott. Lekapcsolta csuklójáról a saját óráját, és átnyújtotta.

  – Délután visszaadod!

Kedvelte ezt a hórihorgas h?belebalázs kamaszt. Amint a fiú elt?nt a kanyarban, a férfi hirtelen lecövekelt. „Ártatlan” – visszhangzott benne a szó. Az ártatlanság vélelme! A gyilkosság helyszínén talált óra nem biztos, hogy védence karjáról került oda! A sárba esett, ezért nem volt rajta azonosítható ujjlenyomat! Akkor pedig… Mintha ez okozta volna a ködöt, mely miatt nem látta a lényeget, hirtelen összeállt a mozaikkép. Áron meg akarta nézni indulás el?tt, mennyi az id?, mégis meg kellett kérdeznie MÃ?Æ?dÃ?Æ?linatól! Az óra nem volt a karján! Neki is ABIV, Rh negatív a vércsoportja! Hiszen a vérközponttól is azért keresték! A laboreredményt úgy közölték vele: „azonos az áldozatéval!” ? pedig ezt akkor elhitte! Amikor kihallgatták, védence még azt állította, a tett id?pontjában a régi városközpontban járt. A virágárusn? is abból az irányból látta közeledni egy órával kés?bb! A „szent hármas” végállomása is ott van! Oda igyekezett. A következ? szent hármasra sokat kellett volna várnia, ezét félt nehogy lekésse. De err?l miként gy?zi meg a bírót? Mire a tárgyalóterembe ért, már rájött, esélye csak akkor lehet, ha a tapasztalt róka, Albu nem jön rá, mit akar valójában bizonyítani. Délután mindenesetre ismét fel kell keresnie Dr. Szotyori Imolát…

Király az utolsó tárgyalási napon er?sen izzadt. Állandóan el? kellett vennie zsebkend?jét. Vajon helyes döntés volt mindent egy lapra, a záróbeszédre feltenni? Úgy érezte, eddig sikerült azt a benyomást keltenie, hogy azt se tudja, mit akar. Ennek érdekében egy sereg ostoba részlet jegyz?könyvbe vételéért is közelharcot vívott.[3] Kezd?… Eközben minden olyan információt be tudott vezettetni a jegyz?könyvbe, melyeknek akkor még csak ? tudta a jelent?ségét. A két legnagyobb csatát a szent hármasért és az órára pillantásért vívta meg, végül elérte, amit akart.

Amikor a bíró megjelent, hirtelen felgyorsult a pulzusa. Félreharangozó szívét kétely szorongatta. Alig bírta követni az ügyész záróbeszédének elejét, melyben megismételte a vádakat, és hangsúlyozta, minden vád megalapozottnak bizonyult. Majd áttért az enyhít? körülmények cáfolatára. Király elismeréssel hallgatta a logikailag kiválóan felépített, bizonyítékokkal alátámasztott és ügyes szónoki fogásokkal tarkított beszédet. „Ett?l az embert?l van mit tanulni, az biztos!” – állapította meg. A csodálat némileg elvonta figyelmét a rá nehezed? lelki nyomásról. Izgalma fokozatosan kezelhet? szintre csökkent, mint egyetemi szóbeli vizsgái el?tt, miközben vázlatot készített a padban. „Otthon már megírtam. Belenézhetek, ha kell…” – biztatta magát. Amikor szót kapott, felállt, magához vette jegyzeteit, odament az ügyészhez, és kölcsönkérte az óráját.

  – Nem akarom túl hosszúra nyújtani a beszédet. Az enyémet kölcsönadtam a szomszéd fiúnak. Dolgozatot ír – magyarázkodott, majd miel?tt belekezdett, körülnézett. A teremben uralkodó moraj arra utalt, a hallgatóság már lezártnak tekintette az ügyet, nem remél újat hallani. A bíró is unottan keresgélt az asztalán hever? lapok között. Király várt.

  – Mire vár, ügyvéd úr? – förmedt rá a bíró.

  – Szeretném, ha érdekelne valakit, amit mondani akarok. – felelte Király határozottan.

  – Mondja, hallgatom!

„Figyelsz a francot!” – dühöngött magában az ügyvéd, de végül úgy döntött, nem húz ujjat vele. Ám valamiként magára kell vonnia a figyelmét.

  – Unalmas napunk van, nemde? Kényelmes ügy. El?re tudtuk a végét. Minden bevallva, a tanúk közt egyetértés, szinte minden meg van írva a naplóban. Az egyetlen, aki még akadékoskodik, az a gyilkos kinevezett véd?je, de hát az is teszi a dolgát. A tettes megjárta a pszichiátriát, van magyarázat az irracionális viselkedésére, lelkiismeretünk elaltatva… Tehetjük nyugodtan, amit a társadalom elvár, példát statuálhatunk.

  – Ügyvéd úr, ön mit csinál? – kapta fel fejét a bíró.

  – A záróbeszédemet tartom. Védencem ártatlanságát próbálom bizonyítani.

  – Ha továbbra is gúnyt ?z…

  – Eszem ágában sincs – felelte, majd folytatta gondolatmenetét. – Alkalmazhatjuk a törvényeket, szabályokat, talán rábízhatnánk a döntést egy számítógépre, mely érzelemmentesen döntene – hallgatott el egy pillanatra. – Ne feledjük, egy ember sorsáról döntünk.  

Cherchez l’homme[4]! – Éles hangja belehasított a leveg?be, majd csendesen folytatta. – Ha már nem találtunk n?t, keressük az embert! Azt az embert, akit tanárai példaképül állítottak társai elé, és most itt ül a vádlottak padján, a semmibe meredve. Az ügyész úr szerint egy hidegvér?, cinikus gyilkos. Miként történt ez az átalakulás? Naplóját olvasva egy lelkiismeretével küszköd? ember képe alakul ki bennünk. Nem mindegy, hogy egy ilyen személy vagy egy cinikus gyilkos felett mondunk ítéletet. Próbáljuk követni hát, mit gondolhatott, és mit érezhetett aznap.

Felvette legjobb öltönyét, és két óra tíz perckor kilépett a házból, hogy társaival kiraboljon egy hadiüzemet. Olajos dolgokat akart lopni, amelyekkel összepecsételhette féltett gálaruháját, amely ráadásul korlátozta is a mozgásban. Épesz? ember nem öltözik így ilyen alkalomra. De, az ügyész úr véleménye szerint, ? beszámítható. El?zetesen fél háromra beszélték meg a találkozót a Metromnál, a vádlott lakásától két megállónyira. Miért kellett neki feltétlenül a „szent hármassal” mennie, amikor gyalog is tíz perc alatt odaérhetett, vagy megvárhatta volna az ötpercenként járó ötöst, melyre egyébként bérlete is volt? Elég furcsa viselkedés. De szomszédai azt állítják, nem vettek észre rajta olyan jelet, mely megkérd?jelezné beszámíthatóságát.

Találkozott társaival, és elindultak véghezvinni a tervüket. Az áldozat, Kémenes Sándor viszont meglepte ?ket. A vádlott – leleplezést?l való félelmében – felkapta a keze ügyében lev? feszít?vasat és lesújtott az ?rre. A látvány borzasztó volt. Pánikba esett. Hanyatt-homlok menekült. Nem az autó irányába, amivel többiek távoztak, hanem az erd?be. Normális ember egy ilyen trauma után, vércseppekkel a télikabátján, nem mert volna az emberek el?tt mutatkozni. Társai sötétben mentek haza. ? egy órára rá a Postaréti buszmegállóban virágot vásárolt, hogy a szülei sírjához vigye. Naplójából tudjuk, szégyellt odamenni, mióta lopott. A gyilkosság után nem… Nem ésszer?. Se a virágárusn?nek, se a temet??rnek nem t?nik fel semmi furcsa a viselkedésében. Akkor már búcsúzott, tudta, börtön vár rá, pénzt adott a temet??rnek, és megkérte gondozza a sírt. Hazament és rábízta a lakását a szomszédra, tisztítóba adatta vele a ruháját, s még szólt is, vércseppek vannak a télikabátján. Aki beszámítható, az nem hívná fel a b?njelekre mások figyelmét. De Ionescu MÃ?Æ?dÃ?Æ?linanak nem t?nik fel a vádlott elméjének zavartsága. Végül, ami leginkább megkérd?jelezi beszámíthatóságát: feladta magát a lopásokért azt remélve, így elkerüli a gyilkosságért való felel?sségre vonást. Hochbauer úr, aki kiváló szakember, állítja, megvizsgálta, letesztelte, és beszámíthatónak találta a gyilkosságot követ? napon.

Dr. Szotyori Imola pszichiáter – aki korábban kezelte a vádlottat – ugyanezt állítja. Mi több, még védencem is ezt mondta Vântu f?hadnagy úrnak, amikor jelentkezett a rend?rségen. Ez a véleménye a vádnak, a tanúknak, a szakembereknek, és a védelemnek. Ez vitán felül áll. ? beszámítható volt. De beszámítható ember ilyet nem tesz – ismételte meg az ügyvéd sokadszor, hatásszünetet tartva – Akkor ? nem te-he-tett ilyet! – dörögte, majd ismét hatásszünetet tartott. – Hölgyeim és Uraim, valamir?l elfeledkeztünk. Az ár-tat-lan-ság vé-lel-mé-r?l!!! – szótagolta, és hogy nagyobb nyomatékot adjon szavainak, minden szótagnál az asztalt verte ujjaival. – A jog egyik alapszabályáról! – emelte mutatóujját a magasba figyelmeztet?ül.

Xántus Áron magatartása a gyilkosság másnapján azt sugallta, hogy nem tud semmit a gyilkosságról. Hochbauer úr, bár kiváló szakember hírében áll, ezt lelki trauma okozta amnéziával próbálta magyarázni. A temet??r és a virágárusn? leírásából arra következtethetünk, már egy órával a gyilkosság után ugyanúgy viselkedett. És ez az, ami kizárja a diagnózist. Ha valaki elveszíti az eszméletét, és utána nem emlékszik tettére, az hihet?. Ha elalszik, utána ébredhet ugyanúgy. De ha végig ébren volt, tudatánál maradt, akkor képtelenség. A védelem egyetért az ügyész álláspontjával. Védencem nem szenvedett lelki trauma okozta amnéziában. Jogos a kérdés, hogy egy ilyen kiváló szakember, mint Hochbauer úr, miként tévedhetett hipotézise megalkotásában. A magyarázat egyszer?, rossz kérdést tett fel, amire csak rossz válaszok léteznek. ?t az érdekelte, miért viselkedik a vádlott úgy, mintha nem gyilkolt volna, bár elkövette. Feltételezte b?nösségét. Ebbe a hibába estünk mi is Hölgyeim és Uraim! Megkérd?jelezhetetlen tényként fogadtuk el, ? a tettes. Hol marad akkor az ártatlanság vélelme? – emelte fel a hangját az utolsó mondatnál.

Ha feltételezzük, Xántus Áron gyilkos, akkor a tény, hogy a b?ncselekményt egy száznyolcvan centinél magasabb férfi követte el, alátámasztja a feltevésünket. Ha úgy tesszük fel a kérdést, vajon ?-e a gyilkos, akkor ez a leírás kizárja két alacsonyabb vádlott, Banu Decebal és Imecs Géza b?nösségét, de akár rám is illene a leírás. Védencem télikabátján talált három vércsepp ABIV Rh negatív típusú, akárcsak az áldozaté. De neki ugyanez a vércsoportja… Aznap elesett a temet?ben, megütötte magát, elindult az orra vére… Vântu hadnagy másnap felfigyelt a horzsolásra a tenyerén, és arcán is látott egy karcolást. Ionescu MÃ?Æ?dÃ?Æ?lina szerint emberünk ruhája agyagos volt. És miért került csak három csepp a ruhájára, míg az ?t állítólag megakadályozni próbáló Rada Victor viharkabátja tele volt vércseppekkel?

A gyilkosság el?tt háromnegyed órával sietve szállt fel a „szent hármasra”. Az a trolibusz a Metromhoz visz. Ha feltételezzük, hogy ? a tettes, ez lám, újabb bizonyíték. Ha alkalmazzuk az ártatlanság vélelmét, akkor felmerül a kérdés: melyik hármasra, mert két irányban közlekedik! Meg kell vizsgálnunk a másik lehet?séget is. Xántus Áron sietsége arra utal, neki feltétlenül a „szent hármassal” kellett mennie. A b?ntársaival való találkára eljuthatott volna gyalog, ötössel is. Ahova kizárólag hármassal mehetett, az a régi városközpont. Csodák csodája, a virágárusn? vallomása alapján onnan jelent meg, négy órakor! Ha pedig két óra tíz perckor oda igyekezett, nem lehetett fél háromkor a metromi megállóban! Akkor pedig nem követhette el a gyilkosságot! – tartott az ügyvéd újabb hatásszünetet, hogy id?t hagyjon hallgatóságának az elhangzottak átgondolására.

Ha abból indulnánk ki, ? a gyilkos, a tett helyszínén talált óráját, melyen nem volt felismerhet? ujjlenyomat, megkérd?jelezhetetlen bizonyítéknak tarthatnánk. Ha alkalmazzuk az ártatlanság vélelmét, akad más magyarázatunk is. Az ügyész úr karórája a kezemben van, miközben az enyém egy dolgozatírás kelléke. Egy tárgy kölcsönadható, elvehet? és ellopható.Tolvajokról van szó! S még egy érdekes részlet. Védencem elindulásakor karjára pillantott, majd Ionescu MÃ?Æ?dÃ?Æ?linatól megkérdezte, mennyi az id?. Az óra tehát nem volt nála! Nem ? vesztette el a gyilkosság színhelyén!

Egyetlen nagy kérd?jel maradt: társainak egybehangzó tanúvallomása. Ha feltételezzük, ? a tettes, b?ntársai állítását elkönyveljük, mint perdönt? bizonyítékot. Az ártatlanság vélelmének szellemében fel kell tennünk még egy kérdést: nem f?z?dött-e érdekük hozzá, hogy besározzák!

Kémenes Sándor gyilkosa a vádlottak padján ül, ezt senki sem kérd?jelezi meg. Ami vita tárgya, Xántus Áron-e a tettes vagy valamelyik koronatanú, akinek érdeke rá hárítani a felel?sséget? Vajon nem áll-e másik két társa az elkövet? befolyása alatt?

A naplójában található terv szerint, a metromi betörésnél Xántus Áron szerepe az ?rködés lett volna. Az áldozat azért lephette meg ?ket, mert ? nem volt jelen. Lehet, még ma sem talált volna bandájukra a rend?rség, ha védencem nem jelentkezik önként… Nyilván a többiek gy?lölik.

A bíró úrnak döntenie kell a két forgatókönyv között. Az els? esetben egy bizonyítottan beszámítható személy ésszer?tlen magatartására kell magyarázatot adnia, a másikban két embert az ismert vádpontok mellett hamis tanúzásért is el kell ítélnie. Figyelmébe ajánlom a b?njelként lefoglalt napló október másodikai bejegyzését. Rada Victorék azzal zsarolták, magukkal rántják, ha „köp.” Ezt próbálják most tenni.

Védencem nem gyilkolt, nem lopott autót, nem próbált hadiüzemet kirabolni. A huszonnegyedik órában döntött úgy, hogy lehajtott f?vel bár, de családja sírja elé áll. „Tévedtem, de újra fogom kezdeni.” Annak, aki ?t b?nösnek nyilvánítja, magyarázatot kell találnia arra, hogy volt bátorsága gyilkosként a temet?be menni, ha tolvajként képtelen volt rá? Xántus Áron nem gyilkolt. Január huszonhatodikán el akart búcsúzni szüleit?l, azért ment el otthonról ünnepl?be öltözve. Tudta, börtön vár rá, ha feljelenti magát.

Beszámíthatósága más szemszögb?l kérd?jelezhet? meg. Állapota egy függ?ségben szenved? személyéhez hasonló. Az alkoholista naponta megfogadja, hogy elhagyja az ivást, mégse képes ígéretét betartani. Beszámítható az, aki meg tudja különböztetni a jót a rossztól, és ennek alapján képes cselekedni.  Az alkoholista tudja, rosszat cselekszik, de tetteit nem képes ennek függvényében irányítani. A hasonlat mégis rossz. Az iszákosnak ugyanis felróható függ?vé válása.

Jobb analógia az olyan n?ké, akik családi er?szak áldozatai. Bár férjük rendszeresen lilára veri ?ket, ?k újra és újra megbocsátanak bántalmazójuknak. Nekünk, kívülállóknak kételyünk támad beszámíthatóságukról, bár tudják, mi a különbség a jó és rossz között. Mi több, még nekik van b?ntudatuk…  

Xántus Áron tudta a jó és a rossz közötti különbséget. Ám betegsége, ami miatt a pszichiátrián is kezelték, magányossága és neveltetése is befolyásolhatóvá tette. Szófogadásra nevelték. Túlságosan is. Társai kihasználták esend?ségét, hogy félt meggyalázni szülei emlékét. ? pedig engedett a zsarolásnak. A szül?k sírjához sem mert kimenni szégyenében január huszonhatodikáig.

Hibát követett el, amikor engedett a zsarolásnak. Azzal is, hogy csak négy hónap után mert kilépni a bandából. De önként jelentkezett a rend?rségen, vállalva tetteiért a következményeket. Újra akarta kezdeni életét. A megbocsátáshoz f?zött reménye szertefoszlott, amikor megvádolták gyilkossággal. Úgy érezte, nem tudja bizonyítani ártatlanságát, egész életét börtönben kell töltenie, s környezete úgy tekint majd rá, mint egy gyilkosra. Ett?l kiújult a depressziója. Ha ma tennénk fel a kérdést, beszámítható-e, a válasz egyértelm? nem lenne. Hallgatásával nem felel?sségre vonását, hanem saját felmentését nehezítette meg, hiszen még véd?jével se állt szóba. Beszámítható ember ilyet nem tesz. Kérem, bíró úr, tekintsen el ett?l a vádponttól!

Xántus Áron szakítani akar a múltjával. Annál nagyobb figyelmeztetésre nincs szüksége, mint amibe keveredett. Adjuk meg neki a miel?bbi esélyt. Kérem, bíró úr, a lopásokban való részvételért kapjon felfüggesztett büntetést, és a gyilkosságban tekintse ártatlannak. Vegye figyelembe azt is, hogy sürg?s kórházi kezelésre van szüksége. A legnagyobb esélye a gyógyulásra a saját orvosa kezében van, aki már egyszer sikeresen kikezelte a depresszióból.

A döntés üzenetérték?. A b?nösök nem úszhatják meg, és a vétkeseknek esélyük van a visszatérésre. Így akik hasonló helyzetbe kerülnek, tudhatják, hogy megértésre számíthatnak. Ne féljenek jelentkezni. A könyörtelenség üzenete ez: „Bajba keveredtél, magadra vess, a társadalom kíméletlen!” És elkövethetnék ugyanazt a hibát, mint védencem. A kitaszítás a rossz oldal mellett kötelezné el ?ket. Ne feledjük, szüleink megértése is sokszor nevel?bb a büntetésnél. Meg tud-e a társadalom bocsátani?

(Folytatás következik: „Felmentve. Vagy mégsem?”)

[1] Te leagÃ?Æ? = megkötöz

[2] A vércsoportoknak két egyenérték? osztályozása ismeretes. (I, II, III, IV valamint 0, A, B, AB). Magyarországon vagy az egyik, vagy a másik elnevezést használják, Romániában bevett szokás szerint egyszerre mondják mindkett?t (0I, AII, BIII, és ABIV)

[3] A romániai perekbe a bíró diktálja az írnoknak, hogy mit vegyen jegyz?könyvbe, nem mindig szó szerint, csak „a lényeget.” Amennyiben egyik fél szükségesnek, fontosnak érzi, kérheti a bírót, hogy a pontos szöveg kerüljön be.

[4] A b?nüldözés egyik alapelve a „Cherchez la femme” – „keresd a n?t!” A homme szónak kett?s jelentése van a franciában, ugyanúgy jelenthet férfit, mint embert. Tehát a kifejezés jelentése „Keresd a férfit/embert!”