Kis id? múlva a titkárn? ismét benyitott, hozta a kért kávét. Becsukta maga után az ajtót, bár ilyenkor nem volt szokása.
– Egy ifjú hölgy várja odakint. Kissé eredeti a megjelenése – súgta kuncogva.
– Küldje be, épp befejeztem az evést – kapta be Király a szendvics utolsó darabját. „Jobb, ha nem az ügyfeleim el?tt beszélem meg személyes dolgaimat.” – mardosta a b?ntudat, mert még mindig nem hívta fel a kórházat, hogy felesége állapotáról érdekl?djön. Ha minden rendben, ma már felkelhet, és beszélhetnek. – “Nem küldhetem ki a n?t, amíg Erika állapotáról érdekl?döm! Mikor a francba jönnek már a telefontársaságtól, beszerelni a mellékvonalat, hogy legyen saját készülékem?” – tette hozzá gondolatban. – „De ha elmegy, azonnal felhívom.” – döntötte el.
Amint meglátta ügyfelét, cigányútra ment a még le nem nyelt falat[1], hiába figyelmeztette titkárn?je. A belép? tizenhat-tizenhét éves lány láthatóan élvezte a hatást. Már a ruházata miatt is utána fordultak volna az utcán. A haja volt a legfelt?n?bb: ég?vörös alapon, zöld, kék és fekete tincsek. Frizurakölteményét?l egy vérbeli punk is hanyatt vágódott volna. Az ügyvéd azzal a szándékkal, hogy lemossa a felköhögött morzsákat, belekortyolt kávéjába. Ügyfele eközben nevetve kezet nyújtott. Cseppet sem volt gátlásos.
– TeleagÃ?Æ? Rodica vagyok. Igen, apám vádolja önt hamis tanúzásra való felbujtással – oszlatott el minden félreértést.
Király a név hallatán ismét félrenyelt. Próbálta ellenfele ellentmondást nem t?r? jellemét e színes egyéniség megjelenésével képzeletben összeegyeztetni. Semmiképp sem sikerült. Az ügyésznek mintha lenne egy tini lánya, aki a Ã?žagunaba[2] jár. Miként t?rik ezt a megjelenést a tanárai? A lány mintha gondolatolvasó lett volna, rögtön megadta a választ:
– Fogadjunk, azon gondolkozik, apám mit szól a kinézetemhez? Még nem látta. A frizurám friss, „meleg”. Ma délel?tt csináltattam. Lógtam a suliból, a tanáraimmal sem találkoztam. Ha hétf? reggel így jelenek meg, remélem felhívatják, s megleckéztetik, milyen nevelést ad nekem. Égjen a képe, mint nekem a barátaim el?tt! – Szeme villanásából el?t?nt kolerikus jelleme.
– Reméli? – hitetlenkedett az ügyvéd. Majd eszébe jutott saját kamaszkora. A kioktatás benne is csak dacot váltott ki. „Jobb, ha nem avatkozom bele más családi ügyeibe” – döntötte el. Inkább másra terelte a szót:
– Mi járatban édesapja ellenfelének irodájában?
– Alibit akarok biztosítani védencének. Így megnyerheti a pert, és megszabadulhat a hamis vád alól. Hajlandó vagyok tanúsítani, hogy Kémenes Sándor meggyilkolásának pillanatában Xántus Áron a város ellenkez? pontján tartózkodott.
„Jobb, ha nem iszom többet ebb?l a csészéb?l, amíg ez a hölgyemény itt van” – döntötte el az ügyvéd, fuldoklás közben.
– Kér egy kávét? Bocsánat, még hellyel sem kínáltam… – mondta, hogy id?t nyerjen, miután kiköhögte magát.
– Igen, köszönöm – csillant fel Rodica szeme, és leült a fotelbe.
Király, miközben kiment a titkárn?höz, megpróbálta maga elé idézni a medálban talált képet. Bármennyire is megváltoztatja egy ilyen frizura visel?je külsejét, egyértelm?, hogy nem azonos a két személy. A képen egy hosszúkás arc látható, az ügyfeléé kerek. „Mi történik itt? Ez a kis fúria képes lenne hamis tanúzásra is, csak hogy apját megalázhassa? Esetleg felbérelte valaki, hogy kapjak az alkalmon, és nevetségessé tegyenek? De ki? TeleagÃ?Æ? ilyesmire nem használná fel saját gyermekét. Igazoltatnom nincs értelme, annyira megváltoztatja az arcot egy ilyen hajköltemény. Rajta kellene kapnom a hazugságon. Elbeszélgetek vele” – döntötte el, már visszatértében. „Nem lesz könny?, mert úgy t?nik, profi hazudozó.” Eszébe jutott, milyen gyorsan rávágta, hogy lógott az iskolából. Letette a tálcát a lány mellé az asztalkára, majd helyet foglalt az íróasztal mögött.
– Látom, nagyon bosszút akar állni az édesapján. Mivel váltotta ki önben ezt a gy?löletet?
– Úgy beszélt velem az osztálytársaim el?tt, mint egy utolsó cafkával! Azt kiabálta, nem vagyok normális, mert a születésem napján diszkóba akarom hívni a barátaimat! Mit képzelek, drogosok közé enged? És ne merjek mások el?tt ellentmondani neki! – jött t?zbe a lány. Szinte magára öntötte a kávét. Jobbnak látta a csészét visszatenni az asztalkára.
– Nagyon szeretheti önt, ha ennyire félti.
– Csak saját magát imádja és a sikereit! Ön meggy?zte a bírót, de ?t nem. Miért? Mert képtelen elfogadni, hogy vesztett. Inkább ártatlanokat is börtönbe juttat, csak neki maradjon a babérkoszorú a fején! Szívtelen, érzéketlen gazember! Mindenkinek úgy kell táncolnia, amiként ? húzza a zenét! Ha nem…
„Az biztos, kiváló színész, annyira életh?en adja el?” – gondolta az ügyvéd.
– Ha bosszút akar rajta állni, miért nem így teszi? – nézett a falra, amelyen a következ? Bogdan Petriceicu HaÃ?Ÿdeu idézet állt:
„A legkegyetlenebb bosszú az, amikor ellenséged kénytelen beismerni, ? a rossz, és te vagy a jó.[3]”
– Nem hagyom magam manipulálni! – kiáltotta a lány – Még a pártját is fogja? A feln?ttek mindig összefognak! De hát önnek is ártani akar! – hangja a harmadik szomszédba is elhallatszott.
– Mert látom, bárminél jobban vágyik az apai szeretetre. Az ? szavaiból is ezt olvasom ki.
– Elég eredeti módon fejezi ki!
– Háát, nem eredetibben, mint aki hamis tanúzásra is képes, csak mert édesapja szeretetére úgy szomjazik, mint egy partra vetett csuka. Amit?l ? még inkább rálicitál addigi magatartására…
– Nem hisz nekem, ugye? – A lány felugrott a fotelból, felkapott az asztalról egy papírlapot és egy írószerszámot, majd nyomtatott bet?kkel tizenegy nevet írt fel. Els?nek a sajátját. Miután befejezte, állva maradt.
– A többiek is látták. Tudják tanúsítani. Beszélek velük. Idézze be ?ket, én is szólok nekik.
– Péntek délután van. Nem áll módomban hétf? reggelig hivatalos idézést eljuttatni a tanújelöltekhez.
– Ígérem, ott leszünk. Holnap találkozom velük. Kézilabdacsapatunk tagjai. Én vagyok a kapus. Meccsünk volt a Sportiskola tornatermében aznap. Ott jelent meg háromnegyed három körül, fél négy után távozott. Télikabátban és öltönyben volt. Elég furcsa öltözék egy sportmérk?zésen, felt?nést is keltett.
– Ez tíz név. Önnel tizenegy. Egy kézilabdacsapat hét mez?ny- és öt cserejátékosból áll. Az tizenkett? – mondta az ügyvéd a lány szemébe nézve, abban reménykedve, hátha rajtakapta a hazugságon.
– A csapat egyik tagja már nincs velünk. Az volt a búcsúmeccse. Idén érettségizik. Egyébként is…
„Az Áron medáljában talált képen látható lány is sportoló” – jutott az ügyvéd eszébe. Hirtelen ötlett?l vezérelve felállt, el?kereste a fénymásolatot, amit el?z?leg készített róla, és átadta a látogatójának.
– Ismeri?
– Persze. ? a tizenkettedik. – vágta rá azonnal.
– Hol lakik?
– Édesapja halála óta elköltözött Brassóból.
Király rövid habozás után úgy döntött, nincs szüksége a tizenkettedikre. Nem firtatta tovább a rejtélyes tanú kilétét. Végeredményben nem Áron magánéletében akar kutakodni. Sürg?sen alibit kell biztosítania a fiúnak, de ahhoz meg kell bizonyosodnia ügyfele szavahihet?ségér?l. De hát ennek a kis Mata Harinak[4]. minden látszólagos ellentmondásra kapásból van valószer?tlen, de logikus válasza. Visszaült a helyére.
– Édesapja azonnal fodrászhoz küldi, amint meglátja! Erre nem gondolt? Nem fog sem a tárgyaláson, sem a bíróságon így megjelenni. Üljön le! – biztatta. Rövid habozás után a lány visszaült a fotelba, és felemelte a kávéscsészét:
– Holnap hajnalban kiszállásra megyünk Marosvásárhelyre. Ma este egyik barátn?mnél alszom. Telefonálok majd a szüleimnek, ne izguljanak, de leteszem a telefont, nem tudják majd, kinél. Hétf?n hajnalban érünk haza. Egyenesen a feljebbviteli bíróságra megyek, onnan az iskolába. – Egyetlen mozdulattal felhörpintette a kávét, majd önelégülten visszatette a tálcára.
– Jól kitervelte. De én önt nem hívom tanúnak. A másik tíz elég lesz. – felelte Király, majd összekulcsolt keze mögé rejtette a száját. Ekkor jött rá, nem tud a többiekkel beszélni. Nem tudja a lány állításait ellen?rizni.
– Miért? – vált ismét támadóvá Rodica modora. Kiegyenesedett a fotelban ülve.
– Nem vagyok hajlandó partnere lenni egy ilyen játszmában.
– Börtönbe akarja juttatni magát, és még a pártját fogja? Azt hiszi, valaha értékelni fogja, hogy ön úriember volt vele? Nem ismeri apámat!
– A feleségemet tegnap sürg?sséggel utalták a kórházba. Majdnem elvetélt. Megtanultam, mit jelent aggódni egy gyermekért. A félelem nem mindig jó tanácsadó.
– Megérdemelné, hogy cserbenhagyjam, de egy ártatlan embert rántana magával! Bemegyek a suliba így, az is elég lesz! Láttak ma elegen a városban! – pattant fel a lány – Nem tud megakadályozni! – tette hozzá, majd kirobogott.
(Folytatás következik: A kétely malmában)
[1] Félrenyelt
[2] Brassó egyik elit román középiskolája, oda járnak a brassói „VIP-ek” gyermekei.
[3] Cea mai cruntÃ?Æ? rÃ?Æ?zbunare
Este când duÃ?Ÿmanul tÃ?Æ?u
Nevoit-e a recunoa�Ÿte
CÃ?Æ? tu eÃ?Ÿti bun Ã?Ÿi dânsu-i rÃ?Æ?u”
[4] Híres kémn? az els? világháborúban, a franciák végezték ki 1917-ben, mert a németeknek kémkedett. Halála után a dossziéjának zárolása száz évre sok találgatásra adott okot, valódi hírnevét az utókor alkotta meg. A „végzetes n?” szimbólumává vált.
Legutóbbi módosítás: 2019.07.16. @ 11:45 :: Adminguru
