Lombok alatt kétely a csősz,
felfedi őt végleg az ősz.
felfedi őt végleg az ősz.
Őt ölelem még remegőn
vad-viharos nyári esőn.
Ajkaimon csókja alél,
mért szavakat tép meg a szél.
Lombok alatt kétely a csősz,
felfedi őt végleg az ősz.
Sóhaja tör szívemen át,
féltve döfő jéghegye vág.
Hóba borult ó a remény
elhidegült tél közepén.
Szívem alant hóba fagyott,
lelkem a bús elhagyatott.
Szép tavaszom várd a csodát,
s én az utolsó vacsorát.
Arcomon ég csókja, mi fáj.
Rég hazudók ajkai már.
Legutóbbi módosítás: 2020.01.10. @ 16:45 :: Bódizs Péter