Tömör,
pántlika nélküli élet,
rozsdásan peng?n,
er?tlen élek.
Feltekert nyugalomszálak
messzir?l, messzebbre szállnak.
Gorombán,
magányos libasorban,
fittyedt harcsabajszú
ingertelen alak.
Minden értelmeset
apróra reszeltet,
félelmetes bájjal
inaslelkek állnak.
Rozsda vágja, fújja,
mindenkinek búja,
szuroksötét korom
veremalagútja!
Hány személyes vétek?
Vagyok én torz mosoly,
kering?s sírások
tócsájában fogoly.
Mindenfele rácsok,
rengeteg harácsok!
Megy az út, viszi a barom!
Kutyát sem érdekel,
én vajon akarom-é
a puccos mustrát,
szétrepesztett flancot,
piros csinnadrattás,
üveghegyes francot.
Megevett a rétes
hasak bódulata,
kulcsos forgó ajtók,
kilincstelen ajka.
Megjárat penésszel,
dohhal, szép kegyekkel.
Hiába kel fel egy,
mindenki elesett!