Életem félelem, sírok. Kérlek, ne maradjatok omlón-szőke, bomló fürtjeimen, pöttyös, kockásan takaró, selyemszál-kínokban vergédve. Bántó tilosságban, vakarón zuhog alá a megzöldült, csupaszra hergelt boglyas alázat. Csempészről csigázott, selyemcsillogású ködben, decensen tátongó szegecselt jármot húzva, merészen robognak a távírópóznák.
Húzd ki magad, szép nyakú höblönc-szőke, s elbarnult szemed kacsintásától óvó, riasztó szemüveged mögé ne bújj! Fújd a buborékot, röpködve szétpukkadnak a maradék erejükből aláhulló semmik.
Tarkó vakarók, vakaró tartók! Tetszik, nem tetszik, akkor is síkos, kiáll belőle a fehér falú, nagy virágú, gombos, egy cseppet sem rongyos – kényelem. Műanyag – szégyellem cakkodat! Négy ablak tömör fényén nem őjön át semmi pír. Szemüveged megette a kockásan taplós, zölden rózsaszín, viruló csikorgásmező. Menj csak előre, két erdő sűrűjébe, s fűzd ősz cipőm fűzűjét, filléres sárga facipőd lépcsőn járó kopogásába.
Felnézek, lenézel, lenézek, te fel. Kopogok, ajtót nyitsz, kinyitom, kopogtatsz. Megnőttél, megcsöktem, szép lettél, rút lettem.
Zongorázz, mint régen, villantsd fel
az égen szegényes regényünk elszállt falfestményét.
Tik-tak, tik-tak, óra szól és ketyeg, húzd meg a serleget,
mint propeller, pörgőn, lágyan és zizegve.
Hozd vissza a múltat, lenyúlták mellőlünk a sok megtanultat.
Nullás liszt nullás, nullás, nullás…
Legutóbbi módosítás: 2011.11.08. @ 21:28 :: Boér Péter Pál