http://www.youtube.com/watch?v=hU9xOU8NeUU&feature=related
Űzte magát hamvába aléló fancsali nyárvég,
Völgyében csapzottan az ősz harapott, foga villant,
S míg áttetsző vágya mezőit itatta a szándék,
Múltam, mint csapodár kislány szeleburdin elillant.
Kaptam volna utána, de szürkés, lombtalan ágon,
Ott hezitált tündérnek hangtalan arc sziluettje,
S míg szellő simogatta a hajnalt – angyali álom –
Rám nevetett nimfának ajándék, szép piruettje.
Szívem dallama gyermeki, rejtett titkait élte,
Képzeletem kottáján szinkópáztak a hangjegyek,
S míg kígyó kavicsok közt áldozatát megigézte,
Dirrel-dúrral búcsúzkodtak a tétova fellegek.
Összezavart minden csodaszép érzéki csalódás,
Nem tudtam mi ez, isteni vagy tán darwini kincsem?
S míg danolászó tengelicék közt folyt a kocódás,
Rozsda falá hat láb hosszú, e világi bilincsem.
Legutóbbi módosítás: 2011.11.23. @ 15:00 :: Gyarmati Gábor
