Mikor gyerek voltam,
nagyanyám mesélt nekem
mély, sejtelmes hangján.
Én voltam az erdei fák
tündérkirályának,
és tündérkirályn?jének lánya
a sötét rengetegben.
A Szelek temploma volt
?si faimádó vallásunk
követ?inek, a szent hely.
Felé sötét vérvirágok
övezte út vezetett, mely
a végtelenbe tekeredett
sápadt holdfényben,
akár egy fehér fonál.
A ködön áttetszettek a csupasz
faágak, és a hófödte táj.
Selyembársony ruhám
a zöld ezernyi árnyalatában pompázott,
mint a tavaszi szell? borzolta
fiatal nyárfa lombja.
Hajam vastag fonatokban
omlott vékony derekamra,
fénytelen szépségben,
mint a k?risfák kérge.
Néhol aranyszínben játszott,
akár a tölgyfák levelének szegélye
télvíz idején….
Ma is érzem,
ahogy nagyanyám
karja véd?n átfon,
és én
elhiszem, hogy
ez nem álom.
Legutóbbi módosítás: 2019.10.29. @ 10:26 :: Maretics Erika
