Rájöttem:
azért írok
mert hiányzol;
hiszem
te is így – velem.
Biztonságot
és nyugalmat
csöpögtetek;
betűt oltok szóba.
Mondatfüzér éke,
az éjjel szelencéjéből
kiemelt csillagok.
Mondom, írom, elhallgatom, olykor ordítom:
nem vagy velem!
Így lesz a vers is –
a kordában tartott -,
hű tükör. Lehull
az álarc, a szóközön
már a gond csücsül.
Savós vérerek
itatós módjára
beisszák bánatízemet,
az idő kinevet,
s fellebenti ismét,
ezek után,
a feledés lelkesen
közelítene…
Legutóbbi módosítás: 2011.11.23. @ 21:51 :: Marthi Anna