Páraként ül szemeden is kényszer magányom…
November végén jól derülnek a fagyok,
északi hűs csillag is a szemembe vacog,
a ködből kandikáló kék fényű csillagok
ugratnak párás, hajléktalan, hűs, hangulatot.
Páraként ül szemeden is kényszer magányom.
Éjjel a fák levél helyett fátylat növesztenek,
egy huncut szellőcske reggel ágakat vetkőztet.
Én vagyok a teled, téged, tavaszom kereslek,
ősz vigasztal, a nyár már rég tejfogat vesztett.
Magányba fagyok, dér lennék a szempilládon.
Legutóbbi módosítás: 2011.11.28. @ 21:28 :: Radnó György
