Ebben a térben nincsen határ,
vajon lehet a végtelen után
egy újabb lélegz? világ,
hol szintén terem színes virág,
talán ott is ölnek,
vagy átadják az ölnek
a szaporodás mámorát,
nem tudom…
és mélyb?l források törnek,
elérünk oda valaha,
vagy a ballada csak szerény óhaj,
új rendet teremt? sóhaj
hajóink zátonyán,
nem tudom…
ez így élhetetlen lassan,
csak alkuszom,
s telnek medd? napjaim halkan,
er?tlen fohászt kiáltok az égre,
mivégre,
nem tudom…
élni emberként végre,
mert forog az imamalom,
fogy az id?, fogy az irgalom,
visszhangzik bennem a kérdés,
miféle hatalom
próbálja elvenni az eget,
miközben méreget,
nem tudom…
hív a távol, a csillagok,
hogy leljek magamnak új világot,
mennék, vinne a lábom,
csak szárnyam nem találom,
hogy a másság látsszon.
Lehet, nem kelek útra,
de tollam
nem adom.
Legutóbbi módosítás: 2011.11.04. @ 07:18 :: Rosmann László