élve temet el a tél
szívig t?rt ingujjal
vackolok magamnak
mosolyod gödrébe
így lettem koravén
fésült ?sz hajamba
illata a tavasznak
többé nem fér be
csak a dohos szekrény
magányában elbújva
kabátzseb otthonom
folyosóin araszolva
soha vége sincs ezért
csak egy picit nem tudtam
mindenhol ott lenni
s most sehol vagyok
Legutóbbi módosítás: 2011.11.24. @ 15:26 :: Szendrői Csaba