Elég rázós volt a hajóút. Bár sok mindenhez szokott emésztőrendszere, ennek ellenére nem csak szédült, de — szégyen ide, szégyen oda —, a tengeri betegség minden tünetét is produkálta.
Elmagyarázták neki, hogy népes fogadóbizottságra számítson, és ha nem is huszonnégy órán belül, de biztosan berobbantják a sikerzónába. Jó, jó lumpoláshoz szokott, de az még nem egyenlíti ki a számlát.
Lesétált horpadt kofferével a partra és egy feje felett, unottan Jávor Pál feliratú kartonlapot lengető — kalapos kövér, bizalmatlanságot gerjesztő —, cápamadár külsejű személy, amint meglátta, akkorát változott, mint egy báb hirtelen pillangóvá váláskor. Kinyílt és valahonnan három szája lett, jókora villantott fogakkal beszélte túl önmagát.
— Most kezdődik a karrier, művész úr! Valójában, amit eddig csinált amatőr — persze profi amatőr — kígyócsörgetés. Beledobjuk, mint egy nyulat, hogy valóban csörgesse meg azt a tekergőt. Nézze el nekünk, de véletlenül ma, az ön fogadására önként jelentkezett díszzászlóalj minden tagja, dióhéjba burkolózott. Szólította őket a malacrengető kötelesség. De mondtam már, nagyon pici türelmet kérünk! Jöjjön, van néhány elkerülhetetlen adminisztratív lépés a bevándorlási hivatal tisztjével. Majd én segítek elboldogulni.
Be is léptek, közben a tripla szaltós mosolyú Pál lengető, megint ormányos, méla kövérségbe tért át.
— Jó napot uram, ezt a szerencsétlent kellene, valami tartózkodási engedélyhez juttatni. — szólt.
— Ki ez a furcsaság?
— Magát valami filmszínésznek gondoló kis senki csupán. Idehívtuk, mert unatkoztunk. Néhány estét eldudorászik nekünk, aztán bedobjuk a nagy filmszínészek közé, ahol a statiszták statisztáinak statisztája lehet, akik megeszik uzsonnára.
— Nem tud angolul?
— Nézze, fogalmam sincs, de ha a tolmács helyzetébe kerültem, minden bizonnyal gondjai lehetnek a nyelvvel.
— Szóval filmszínész volt ez a… hogy is hívják?
— Jávor Pál…
— Ezt le is írhatná, diktálja betűnként!
A kísérő lediktálta.
— Ne hülyéskedjen kérem, sápadt nevet nem írunk be! Mi az a Pál, miféle név ez?
— Tulajdonképpen, a Paul magyar megfelelője…
— Milyen megfelelője?
— Semmi, ne idegeskedjen, van olyan nép, hogy magyar…
— Lassan még el is hiteti velem, pedig filmgyártás sincs máshol, csak nálunk! Gondoljon Mr. Chaplinre, ő is kénytelen volt otthagyni elmaradt szigetét, hogy valamit elérjen. Feltételezem, néma filmekben repeszthetett esetleg, ez a Clark Gable-re emlékeztető. Szóljon, hogy kérnék tőle gyorsan néhány jó kis grimaszt!
— Kedves Pál, legyen szíves valami kedves előadást produkálni, ennek a drága hivatalnoknak, aki teljesen elérzékenyült, amint megtudta, mekkora személy áll előtte. — halandzsázta a jellem.
— Kérem, természetesen. Mondjuk a…
És belekezdett: „Hej ripityom, ripityom-tyom-tyom…”
— Állj, megőrült ez az ember? Pantomim jelleggel csavargassa arcizmait, és ha képes rá egy kicsit gumiemberkedjen is!
— Mi a gond, hogy is hívják? – kérdezte Pál.
— George Kery, akarom mondani Kéri György. Elnézést, már teljesen összezavarodtam. Szöveg nélkül szeretné mérhetetlen tehetségét meghallgatni?
— Ilyen kérést még életemben nem hallottam! Ezen múlik valami? Nem szeretném teljesíteni!
— Nyakasok ezek a bevándorlásiak, nem ártana…
— Rendben van, akkor eltátogom egy kis mozgással, némi arcmimikával, úgy ahogy filmekben… Ám, legyen.
Végigtátogta a Hej ripityom, ripityom-tyom-tyom-ot.
— Mondja, az előbb miért nem beszélt, nem is énekelt!? Akár a süketnémák, össze-vissza hangokat kötött össze.
— Az magyar nyelven volt…
— Milyen nyelven? Ja, mondta már. Megkérhetném, hogy egy héten belül felejtse el ezt a rossz szokását!
— Mit?
— Ezt a hülyeséget, a magyar nyelvet, vagy milyet. Szeretném, ha tökéletes angolossággal beszélne, ahogy minden normális amerikai! Azért jött nem?
— De! Hogyne, természetesen!
— Mit mond Gyurikám? — kérdezte Pál.
— Szépen megkért, hogy szerezzek neked egy jó angol tanárt, mert a filmszakmában is érdekelt. Akad néhány vállalati részvénye. Szeretne beprotezsálni, de ahhoz egy kicsivel jobb angoltudás kellene, mint most.
— Valamennyire beszélem én, azt hiszem, csak egy rövid tökéletesítésre szorulok…
— Uram, hagyja abba ezt az elviselhetetlen nem angol beszédet, végül is miben egyeztek meg?
— Abban, hogy az életben nem fog többet ilyen — nem merem mondani — nyelven beszélni. Végül is, én is onnan jöttem, de már milyen régen, el is felejtettem teljesen! Azt sem tudom, honnan vettem ezeket a szavakat, a tolmácsolás lefolytatására. Amíg nem tud angolul, hallgatni fog, de hamar megtanul. Magas célokat tűzött ki, szeretne a filmiparba jutni, ami tökéletes lehetetlenség! Még a közelébe sem fog. De hát, miért törjük le, meg mi is úgy unatkozunk, szeretnénk pár este jót mulatni.
— Már teljesen követhetetlen… Ugye, nem azt akarja mondani, hogy az imént hallott, dallamtalan, borzasztó, nyelvtelen hangzavart akarják hallgatni?
— Vannak néhányan, akik beszélik az ősi nyelvet. Na, nem én, az előbb nem is tudom, hogy tolmácsoltam, de nekik ez kell. Tudja, mindent a közönségért és a közönség mi vagyunk! Még ha ilyen karácsonyfadísz színű, tarajos, kurtított bajszú is ez itt.
— Mit mond az emberünk, Gyurikám? — kérdezte Pál.
— El van ájulva tőled és alig várja, hogy az első előadásodon láthasson. Meg is hívtam hétvégére. A klubban fogsz előadni, ha nincs ellenedre.
— Semmi sincs ellenemre, alig várom, hogy közönség elé léphessek.
— Azt már, mint mondottam, ennek a hétnek a végén meg is kezded. Akár a feltartóztathatatlan vihar, úgy fogod végigszáguldani a keleti és nyugati partokat. Örökre megjegyzik a nevedet! Most egy aláírást biggyessz oda, oda meg oda. Itt a tartózkodási engedély, ma éjjel nálam alhatsz.
— Kedves vagy Gyuri és hol fogok lakni?
— Mit tudom én, majd veszel magadnak. Akarom mondani – váltott mézes-mázosra – megszervezzük, ettől ne félj!
— Na, mi van ezzel a komor kisemberrel – szólt a bevándorlási.
— Ne is törődjön vele, mi sem tesszük! Ez itt a verseny országa, ahol mindenkinek minden lehetséges, nem?
— Dehogyisnem!
— Akkor építse fel magát!
És ha nem is épp így, de az egyszerre beindított turbóreaktorok, minden irányú elálmosodásával tették végérvényesen tönkre, egy nemzet bálványának hátralevő életét, haláláig.
Legutóbbi módosítás: 2011.12.23. @ 22:21 :: Boér Péter Pál
