Gyüszköltem kézzel-lábbal, vitt a hajlam,
nehogy a munkát, imát megzavarjam,
valami bőrből szusszant az ebadta,
nagy ritmusát a mellkasomnak adta,
örülte is a kovácsműhely korma,
a vasárnapi falu templomtornya,
a fekete öregek ráncán a hála,
az ostyát áldók megváltó imája,
az izzó patkó aláhulló üszke,
a hergelt vörös visszafogott füstje,
s a begyűrt világ nem is vágyott másra,
csak üllőhangra, orgonasírásra,
mert olyan zugot adott a világnak
hol izzott, hol meg enyhet nyert a fáradt,
s úgy fujtatott, hogy nem is vette észre,
ráigazul az emberszívverésre.
Legutóbbi módosítás: 2011.12.19. @ 10:24 :: Böröczki Mihály - Mityka
