Hol lesz, hol nem lesz, most még van egy parlamentáris királyság, az Óperencián és az üveghegyen innen, ott, ahol a kis, kurta farkú Túr siet beléje, van egy kis, nyitott ország, ahol a bölcs és emberséges, első és második Győző király egy napon észrevette, üres a kincstára. Sőt, már azt is elköltötték előtte, ami soha nem is volt benne. Hívatta hát a kamarását, konyhását, az udvar- és hoppmestereket, hová tűnt az a rengeteg és világraszólóan erős, fizet eszköz, a Kvota?!
– Uram, királyom! Élelmem, hal-álom kezedbe ajánlom – szólt a kamarás alázatosan –, melyik kvótáról beszél felséged?
– Melyikről, te semmirekellő? Arról az egyetlenről, amelyik a legfőbb export cikkünk, amelyiket bárhol, bármikor el tudunk adni, kőkemény valutáért.
– Ah! Értem – kotnyeleskedett közbe az egyik udvaronc-mester. – Felséged a CO2-kvótára méltóztatik gondolni.
– Arra biz´. Tehát?!
– Felség. Az a kevésbé energiatakarékos lakóingatlanok felújítására fordítódik, hogy védjük a környezetünket. Azokra sem elegendő. – Ekkor a kotnyeles udvarmester, Arvan Til nagyherceg megint közbeszólt hétrét görnyedve.
– Jóságos királyom! Hogyan védjük akkor a környezetünket, ha a mi kvótánkat más királyságok vidáman elfüstölhetik? Mi lesz a középső és a felső józan réteggel?
– Mivel, Arvan herceg? – kérdezte fagyosan a király.
– A herceg őkegyelmessége az ózonrétegre gondolt, felség. Pedig hát a meleg-ház hatásról van szó – helyesbített Locsimat kamarás.
– Igen, igen. A külső és belső hőszigetelésről, amire a kvóta fordítódik – mondta a herceg mentegetőzve.
– Szóval így állunk? – morfondirozott a király és megsimította álszakállát. – Elrendeljük, hívják össze a parlamentet, új sarkalatos törvényt kell megszavaznia! Az pedig nem lesz más, minthogy tovább kell csökkenteni a CO2-kibocsátást, hogy sokkal nagyobb kvótát tudjunk eladni.
– Hogy gondolja felséged a kvótát növelni? Nincs jelentős iparunk, gyengélkedik a mezőgazdaságunk, amelyek termelhetnék a rengeteg CO2-t, amit aztán műszaki beavatkozásokkal, varázslattal, lehetne csökkenteni.
– Hogyan?! Ebben az országban mindent nekünk kell kitalálnunk? Akkor mire való a parlament, mire az ellenzék? Ám legyen! Annak adom a legkisebb lányom kezét és a fele királyságomat, aki kifundálja, hogyan lehet tovább növelnünk az eladható kvótát.
Az írnok, aki szélsebesen csapkodta a több magvas processzorral meghajtott lúdtollat a kalamárisba, minden szót jegyzett az árkus papírra. Kétszázötven lóerős futárok vitték hírül országszerte, és a médiák a nagy hírt. A „Kvota Nemzet” vezércikket jelentetett meg a másnapi, reggeli kiadásában. A legnagyobb ellenzéki párthoz közel álló sajtó azt harsogta: „A királypártiak kiárusítják Kvotániát”, „Eladó a menyasszony!” A még kisebb ellenzékieknek nem lévén lapjuk, az állami TV-ben azt nyilatkozták, az ipart és a mezőgazdaságot kellene azoktól visszavenni, akiknek el akarja adni a király a kvótát.
Na, győltek is seregestől a hercegek, grófok szerencsét próbálni. Mondanom sem kell, egyik sem szolgált használható ötlettel. Még örülhettek is, nem csapatta le fejüket a király a bakóval. Csupán az ellenzék csúfondáros nevetése kísérte a gyászvitézeket a palota felvonóhídjáig.
Végül előállt az udvaribolond.
– Kedves komám, király uram! Én amondó lennék, tiltsuk meg az embereknek, de főleg és mindenképpen a nyugdíjasoknak, a belélegzett levegő kifúvását. Ezzel komoly kvóta-növekedést lehetne elérni.
A király a hasát fogta nevettében:
– Méghogy tiltsuk meg a kilégzést? Micsoda lökött ötletei vannak ennek a bolond bolondnak?! – ám aztán nem létező szakállát simogatva mélyen elgondolkodott. – Nem is olyan bolond ez a bolond. Megparancsoljuk a tudományos akadémiának, az alap- és az alkalmazott tudományok, „innováljanak” hamarost egy olyan készüléket, amelyik a kilélegzett levegőből kivonja a vizet és a széndioxidot, abból szódavizet gyárt, azt eladjuk külföldön a plusz kvóta csatolt termékeként – majd tovább töprengett, most már hangosan:
– A szellentéseket is fel kell fogni, és összegyűjteni! Azzal erőműveket lehetne hajtani. Tiszta, megújuló energia, olcsó villanyáram!
Mindenki tapsolt, és boldog volt, a bölcs király megtalálta a megoldást, és nem kell feleségül venni egyik lányát. Nem kell bajlódni a fele királyságával sem. A szagszervezetek ugyan tíltakoztak, de ennek egyetlen parlamentáris királyságban sincs jelentősége.
Kvotónia királya és tanácsosai ekként boldogan éltek palotáikban, ültek bebetonozott székjeikben.
Az okos juhászból lett bolond szomorkásan mosolygott kacskaringós bajsza alatt.
– Hmm. A nyájról mesmeg elfeledkeztek.
Legutóbbi módosítás: 2019.05.29. @ 13:22 :: Csillag Endre
