Réges-régen, már alig emlékszem,
Álltam az ablak el?tt, és csak néztem.
Lázas vagyok… vagyis… érzem, hogy a homlokom meleg… biztosan lázas vagyok…
Nem… nincsen semmi bajom… pontosabban ez sem igaz… Szerelmes vagyok…
Eddig csak néztem utána… mintha egy elérhetetlen árny lenne… mintha az árnyékodat kergeted, pedig úgyis tudod hogy nem érheted utol…
Aztán pár napja elkezdtem vele beszélgetni… Nevet a vicceimen… szereti a hangomat…
Nagyon meleg a homlokom…
Aztán elkísértem a busszal… de nagyon féltem… fogalmam sem volt hogy mit mondhatnék neki…
Aztán amikor végre harmadik személyként próbáltam utalni rá… csak rám mosolygott és azt mondta, annak a személynek meg kéne próbálnia…
Az arcom is kezd a homlokom h?fokára jutni… pedig még az ablak is nyitva van…
A következ? nap… megmasszíroztam… a vállát csak… de a b?rének melegsége… a sima érintése… Bármit megtettem volna hogy ez a pillanat a végtelenségig nyúljon vissza… aztán megbeszéltünk egy találkozót… nem is olyan régen volt…
Hol van egy kend?… már izzadok is?… nagyon meleg… az egész arcom lángol… és mégis olyan jó…
Csak pár órája volt… találkoztunk… szünet van… így megtehetjük… megpróbáltam bátor lenni… úgy érzem, sikerült…
Kézen fogva sétáltunk… már ott az egekben volt a szívverésem…tudom, mert éreztem, ahogy magamhoz szorítom a kezét hogy egyre gyorsabban és gyorsabban ver a szívem…
Teljesen kinyitom az ablakot… érzem, hogy az esti szél beletúr a hajamba… de az arcom még mindig lángokban áll… pedig a kezem már remeg a hidegt?l…
Végül eluralkodott rajtam valami… nem tudom pontosan mi… de egy pár percre minden nagyon tiszta volt… megállítottam… magamhoz öleltem… és… megcsókoltam…
Mintha szárnyakat növesztettek volna rám, esküszöm az ?rbe is képes lettem volna elrepülni…
Egy pár percig azt hittem tényleg emelkedik a lábam… de kiderült, csak a boldogságtól… és nem akartam abbahagyni… soha többé!
Szerezzetek ragasztót és ragasszátok össze ajkainkat, mert én életem végéig csak az ? gyengédségét akarom érezni!
Hideg vízzel is végigmostam az egész arcomat… Jéghideg volt… a kezemmel éreztem, de az arcomhoz mintha csak még több forróságot adtak volna.
Amikor vége lett, kedvem lett volna elszaladni és kurjongatni az örömt?l, cigánykerekeket vetni és ugrálni, mint egy hat éves, de az ölelése ott tartott… és az, ahogy rám mosolygott.
Még úgy egy óráig sétáltunk a városban… aztán ideje volt elbúcsúzni…
Közben még egy párszor átéltem ezt a felemel? érzést… de a búcsúcsók… egyszerre a legjobb és a legrosszabb… legjobb, mert szeretnéd, hogy erre biztosan emlékezzen… legrosszabb, mert tudod, hogy a következ?re várnod kell…
De a második részére most nem figyeltem… csak arra, hogy szóhoz se tudjon jutni miután levettem róla az ajkaimat… azután elköszöntünk, ? bement, én pedig elkezdtem futni.
Ordibálni lett volna kedvem… tiszta tüd?b?l, hogy holnap hangom se legyen… de nem tettem… csak mosolyogtam…
És futottam…
… Most itthon vagyok… hazaérkeztem…
És meleg a homlokom… de nem a futástól…
Egy egyszer? csóktól, amit kaptam e lánytól…
Azóta sok év eltelt, megváltoztam, ahogy ? is. Útjaink már nem keresztezik egymást.
Mindezek ellenére mégis jó tudni, hogy a sok rossz mellett boldogságot is tudott okozni…
Legutóbbi módosítás: 2011.12.31. @ 11:13 :: Deme Dávid
