Áprily Lajos: Fogyó idő
Valamikor így mértem: évek, évek,
egy idő óta így: napok, napok.
S tán nemsokára napokkal se mérek,
azt mondom: percek és pillanatok.
1966. március 7.
I. Szent Szilveszter volt a 33. pápa, az ő pontifikátusa alatt zajlott a híres I. niceai zsinat 325-ben, bár ő maga nem vett részt rajta, nem is ő hívta össze, hanem Nagy Konstantin. Pápaságának fontos jellemzője még, hogy az ő uralkodása idején az elődje, Melkiádész idején megszűnt egyházüldözést követően éppen ekkor bontakozott ki látványosan az egyházi élet: új épületek, templomok épültek (például a Lateráni Szent János-bazilika), új szokásokat és egyházfegyelmet vezetett be. Az ő nevéhez főződik például a hét napjainak megszámozása a pogány nevek helyett (ún. feriák, a latin nyelvű zsolozsma most is ezt használja), a szerdai, pénteki és szombati böjt. Nem csak a vasárnap, hanem a csütörtök is ünnepnap volt (az eukarisztia alapításának és a mennybemenetelnek az emlékére). A papok és a diakónusok számára előírta a colobium viselését.
Nem főződnek a nevéhez nagy egyházpolitikai megvalósítások. Inkább az óvatos okosság jellemezte lépéseit, hiszen a császári és az egyházi hatalom viszonyának kérdése kényes volt. Életéről keveset tudunk, Caesareai Euszebiosz Konstantin-életrajzából ismerjük valamennyire. Rómában született, és az említett Melkiádesz pápa idején már magas rangú, elismert egyházi vezető volt, aki belelátott a pápa politikai ügyeibe. Amikor 314-ben megválasztották, Nagy Konstantin császárral már jó kapcsolata volt, és ezt fenn is tartotta. A hagyomány szerint kigyógyította őt a leprából. A császár ezután olyan hálás volt a pápának, hogy felvette a keresztséget. Noha a hagyomány a keresztelést is Szilveszternek tulajdonítja, ez történelmileg vitatott tény.
Szilvesztert már közvetlenül halála után hitvallóként tisztelték, mert a keresztényüldözés utolsó éveiben többször is tanúságot tett Krisztus mellett. Az 5. századtól ünnepét is megülték.
Legendája szerint egyszer pogány papok jöttek Konstantinhoz, és panaszolták, hogy mióta a császár megkeresztelkedett, megjelent egy barlangban egy hatalmas sárkány, és naponta több embert fal föl. Konstantin értesítette a pápát, aki megígérte, hogy ártalmatlanná teszi a sárkányt. Miközben Szilveszter imádkozott, megjelent neki Szent Péter, és fölszólította, hogy félelem nélkül ereszkedjen le két papjával együtt a barlangba, s Jézus Krisztus nevében kötözzék meg a sárkányt, majd a kereszt jelével pecsételjék le a barlangot. Szilveszter így tett. Mikor indultak vissza, a folyosón belebotlottak két holttestbe: két varázsló lopakodott utánuk kíváncsian, de a vadállat mérges lehelete megölte őket. Szilveszter mindkettőjüket talpra állította, és együtt jöttek föl a várakozó emberekhez. Nem csoda, hogy ezután az emberek seregestül kérték a keresztséget.
Szilágyi Domokos: Ballada éjjel
Ez az éjszaka hány ezredik?
hány ezer másodperc van reggelig?
hány ezren gondolnak értemő Velem!
mért sebez, ha paizs a szerelem?
paizsom ellen mért nincs fegyverem?
Szeretnék élni 2000-ig.
Békét a csönddel kötni ki tud?
Álmodd már álmom, ne csak aludd,
csecsemő bolygó!- Merre sodor
az idő? Eljutok oda, ahol
az anyag létformája a mosoly?
Szilveszter – A Gergely-naptár utolsó napja.
A szilveszteri szokások ma városon és falun egyaránt a hangos, vidám évbúcsúztatást jelentik. Mikor trombitával, petárdákkal búcsúztatják az óesztendőt, nem gondolnak arra, hogy milyen ősi gonoszűző, bőségvarázsló mágikus eljárásoknak az emlékei élnek ezekben a szokásokban is. Valaha ezen a napon pisztolylövésekkel és harangok hallatásával üldözték el a démonokat és a gonosz szellemeket. A hit szerint a rosszat még az új év kezdete előtt el kellett üldözni.
Feltételezhetjük, hogy a honfoglaló magyaroknál az évkezdés őszre vagy tavaszra eshetett; az ázsiai rokon népeknél – szinte napjainkig – tavaszi vagy őszi évkezdést találunk. A nomadizáló pásztornépeknél a két időpont jelentőségét növelte a nyári legelőkre való vonulás és az őszi, téli legelőkre, szállásra való visszavonulás gyakorlata. A IX. századi arab, perzsa források azt írták a magyarokról, hogy a fővel és termékenységgel együtt vándoroltak. Ibn Ruszta, arabul író lexikográfus 930 körül ezt írta a magyarokról; „Amikor eljönnek a téli hónapok, mindegyikőjök ahhoz a folyóhoz húzódik, amelyhez éppen közelebb van, s ott marad télire, és halászik benne. A téli tartózkodás itt alkalmasabb nekik.”
Az új hazába való költözés után is fennmaradt a szállásváltó legeltetés. László és Kálmán király törvényei, XII. századi leírások is említik még ezt. Ennek a régi, tavaszi-őszi évfordulónak emléke az őszi és tavaszi pásztorünnepekben maradt fenn, ezek azonban egy évezred alatt más jelleget öltöttek, „európai” ünnepekké váltak.
A télközépre eső, karácsonyi, újévi (nagyjából a téli napfordulónak megfelelő) évkezdés a napév szerinti időszámítással együtt honosodott meg Európában, s a római birodalomból sugárzott szét. Az egységes január elsejei évkezdést azonban sok nép csak az utolsó évszázadokban fogadta el.
Magyarországon a XVI. századig karácsonykor kezdődött az év. A polgári életben azonban a középkorban sem merült feledésbe a régi római január elsejei évkezdés. Galeotto Marzio történetíró pl. Mátyás király udvaráról szólva megjegyezte, hogy január elsején a magyarok sztrénát, azaz ajándékokat osztogatnak, hogy jól kezdődjék az év.
A XVI. század elején is – még a naptárreform előtt – január elsején volt az újévi ajándékosztás. Az udvari számadáskönyvek leírják, hogy mennyi pénzt kaptak ekkor az éneklő iskolások, a szakácsok, katonák, zenészek (például a citerás a kutyával) és a különféle mesteremberek.
Amikor azután a hivatalos évkezdés napja is január elseje lett, az újévi szokások részben átkerültek erre a napra, máshol azonban a karácsonyi ünnepen is megmaradtak. Így azóta is karácsonykor is és újévkor is szoktak az elkövetkező év időjárására jósolni, ajándékot osztani, kellemes ünnepeket kívánni. (Kiskarácsony, nagykarácsony napja.)
Nagy László: Víg esztendőkre szomjas
1954. szilveszter
Bálterem ez a világ, csillagok fürtje csillár,
leng az őrbeli szélben, fehéren felizzik már.
Emberiség, ma táncra hívott a mámor, járjad,
borral mulass, a sós vért örökre megutáljad.
Ami volt: temető az, táncos láb alá dermedt,
nem járja át az elme soha e tornyas vermet.
Táncos láb alatt kincsek s romlott vacakok tára,
csak isteni képzelet vehet itt mindent számba.
Itt már jég-gyöngy a könny, a riadó-kürtök némák,
tülekvő seregek, ó, itt iszonyú merevek s bénák.
Fekszik a rabcsont, úrcsont, porban már sose öklel,
fekszik a félelmes fegyver, töltve halotti csönddel.
Megzabált barmok csontja, lelőtt repülők roncsa,
pilóták: húnyt pupillák furakodnak e porba.
Barátok örök csókban, magányosan a spicli,
döngetné már az ajtót: édes haverom, nyisd ki!
Hamis írást kik tettek, betűik férgek lettek,
bántják örökké őket, bukfencet rajtuk vetnek.
Régi találmány rozsdás, hajdani konok dogmák
s hitek szétesve, mint a pattant-abroncsú dongák.
Nagy temető ez, hallgat gép és ember és állat,
csak a befödött vágyak élnek, fölkiabálnak!
Igricek: rongy-ingüek, poéták: csoda-nyelvek
ivadékuknak jajos versekkel fölnevelnek.
Löknek, uszítják talpam távoli boldog tájra,
ledobnám már a gondot, ami őket is vágta,
égette, szorította, – végül is be kell lássam:
nem bírok elbujdosni én se a boldogságban.
Lágy halántékot adtam korai dérverésre,
én amit tapasztaltam elég lesz ezer évre,
bűvös méltóság nincs, mely bokámat összeüsse,
szívem alatt az ádáz vezércsillagok üszke.
Hegedők, dobok, zengnek, asztalomon is bor van,
víg esztendőkre szomjas ennyire sose voltam,
ősrégi bűnre, bajra jöhetne szép bocsánat:
hívom a mindenséget hökkentő új csodákat.
Az évkezdő újévi szokások nálunk éppúgy, mint más népeknél, főként abból a hitből nőttek ki, hogy a kezdő periódusokban – így az év kezdetén – végzett cselekmények analógiás úton maguk után vonják e cselekmények későbbi megismétlődését. Ami az év első napján történik, az a néphit szerint később, az év során újra megismétlődik. Ezért az emberek, hogy az egész évi jó szerencsét biztosítsák, igyekeznek csupa kellemes dolgot cselekedni: vidáman, rakott asztal mellett, baráti társaságban lépnek az újévbe, minden jót kívánnak egymásnak.
E szándékos, mágikus célú cselekedetek mellett igyekeznek jósolni a „véletlenből” is. Már a XVIII. században megjegyzi a tudós Bod Péter, hogy újévkor hagymakalendáriumokat készítenek, melyekből az év tizenkét hónapjának időjárására jósolnak. Például tizenkét gerezd fokhagymába sót tesznek. Minden gerezd egy hónapnak felel meg. Amelyik gerezdben reggelre nedves lesz a só, az a hónap is nedves lesz, sok eső vagy hó esik majd.
A jósló szokások közé tartozik a szilveszteri ólomöntés, a lányok pedig mindenféle mágikus praktikával azt igyekeznek megtudni, ki lesz a férjük.
Közismert szokás az is, hogy az óévtől hatalmas lárma, zaj, kolompolás közepette búcsúznak el. E zajkeltés ősi oka sokféle lehetett: a gonosz hatalmak, az óév kiűzése, vagy csak az általános ünnepi féktelenség. Néha epikus eredetmondákat is főznek e szokáshoz.
Különösen éjfélkor van fontos szerepe a zajkeltésnek, melyet neveznek kongózásnak, csergetésnek, pergőzésnek, nyájfordításnak.
A szilveszteri gonoszűző zajcsapás Erdély falvaiban is szokás volt. Magyarlapádon a serdülő fiúk kolompokkal, csengőkkel, ostorokkal, bádogdarabokkal lármáztak az éjféli harangszókor. Kicserélték az utcakapukat, a patakon át pallóként rakták, a lányos házak tetejére szalmaköteget vittek, hogy azzal jelezzék az eladó lányt. Almásmálon, szolnok-dobokai községben éjfélkor lövöldöztek, tülköltek. Hajdúdorogon a pásztorfiúk kongatással kergették az óesztendőt. Az udvarokban engedélykérés után a dudás fújta az „Óh szép Jézus…” kezdető éneket, mialatt a többiek karikás ostorral pattogtatva, csengővel, kolomppal és egyéb lármázó eszközökkel szaladgáltak. A háziaktól pénzt vagy kalácsot kaptak.
A kongózáshoz, zajcsapáshoz tartozott a gulyafordítás is, például Hajdúdorogon. Engedélyt kértek: „Megfordíthatjuk a Szent Péter csordáját?” Kongattak, énekeltek. Tréfás versekkel kérték az adományt:
Bemennék én tihozzátok,
Ha van jó erős pájinkátok,
De ha nincsen pájinkátok,
Be sem megyek tihozzátok.
(Igmándy 1941: 121)
Hajdúhadházon azt kérdezték: „Most jöttem a Hortobágyról, szabad-e megtéríteni a gulyát,” Pergőztek, csergettek, dudáltak. Jutalmul bort, pénzt kaptak (Igmándy 1941: 121). Hajdúszoboszlón a szilveszteri zajcsapáshoz mondai hagyományt főznek: egy török támadás sikeres elhárításának az emlékére tartják. Délután öt óra körül minden pásztor a piacra ment ostorát durrogtatva. A piacon éktelen zajcsapásba kezdtek – kolomppal, dudával, lövöldözéssel. A hagyomány egyik változata szerint a törökök 1660. december 31-i támadása alkalmával az asszonyok összeverték a tepsiket, meghúzták a harangokat, és a nagy zajjal űzték el a törököket. Egy másik eredetmagyarázat szerint a hajdúk török martalócokat üldöztek, és visszatérve köd ereszkedett rájuk; hogy hazataláljanak, az otthon lévők nagy zajt csaptak. Magyarázzák a szokást úgy is, hogy csergetve temetik az óesztendőt. A szokás Hajdúszoboszlón látványos felvonulássá alakult az utóbbi évtizedekben.
Az évkezdő hiedelmek között igen makacsul ragaszkodnak a táplálkozás babonáihoz. Hazánkban pl. disznót kell enni, mert az a házba túrja a szerencsét, tilos viszont tyúkot enni, mert az a szerencsét kikaparja. Mágikus erejűnek tartják a jókívánságokat, köszöntő énekeket is, melyekkel házról házra mennek az üdvözlők. Ilyen jókívánságokat minden télközépi ünnepen, karácsony előestéjétől egészen vízkeresztig mondhatnak. Néhány mai újévi népének már a XVI. századi énekeskönyvekben is szerepel.
A hajnali időjárásból az egész évre jósoltak: a szép idő jó termést, a csillagos ég rövid telet ígért. Ha Szilveszter éjszakáján esik az eső, reggel pedig fénylik a nap, akkor nem lesz jó termés, de ha egyforma éjszaka és reggel az időjárás, akkor bő termés várható.
A szilveszteri időjárásjóslás az aznapi időből történt: „Északi szél hideg, a déli enyhe telet jósol” Bácstopolyán (Borus 1981: 14). „Ha az esztendő utolsó napján szíp, tiszta üdő volt, eszt monták: Szilveszter vígezte jól nekünk az üdőt, várhatunk jövőre boldog újesztendőt!” – tartották Berettyóújfalun (Sándor M. 1976: 223).
Adjon Isten minden jót
Adjon Isten minden jót! Olyant, ami sose vót,
A két kezét nagy hit óvja, midőn gyötri legfőbb óra.
Kesergőnek kacagásra forduljon lebiggyedt szája,
A beteg erőre kapjon, két bakarasznyit ugorjon,
Jobb munkához tisztességet, nagyobb kedvet, emberséget,
Minden lánynak jó szeretőt! Ha nem elég egy, hát kettőt!
Pulyákat az asszonyoknak, ameddig nem hervadoznak,
Ordas erkölcs, dölyfös ármány kezesedjen, kezes bárány,
Katonának bodzapuskát, telt kulacsot, hátsó sunkát,
Jó parolát hő tenyérnek, a világnak békességet,
Adjon Isten minden jót, olyant, ami sose vót.
(Népköltés)
„A néphagyomány és a városi folklór óév-búcsúztató szokásai viszont egyszerűen az év fordulójához kapcsolódnak. Az évkezdet minden népnél bizonyos jelképes elválasztó, szerencse- és bőséghozó praktikákkal jár. Ilyen volt a magyar nép szokása szerint az óévet jelképező szalmabáb földbe temetése, vízbe hajítása (téltemetés), egy öregember-maszkot viselő legénynek játékos kikorbácsolása (!) a faluból (télkiverés), az óév kiharangozása. A bő termést biztosító, gonoszűző szokások közé tartoztak a lármás, álarcos felvonulások, kántálások.(A szilveszter-éji körúti „balhézás” előzményei ezek!) A szilveszteri, helyesebben újévi szerencse-jelképek: a kéményseprő, négylevelű lóhere, patkó, lencse, s főleg a malac szintén régi szokások.”
Jankovics Marcell: Jelkép-kalendárium
(részlet)
Radnóti Miklós: Szilveszter és újév között
(Este)
Tűnik ez az év is, hűvösen mosdik meg
utána a lélek és fagyosan kéklik
s már színéről emlékezik
az évre, csak mint gyermek úgy
és újat nem köszönt, mert nem vár semmire,
a piros szabadság tán nem jön el soha,
számára csak mostoha
év lehet ez és tétova táj.
(Éjszaka)
Ó, felejt a lélek és örömtelen jön
veled fiatal év. Fáj csak és nem hős már,
mint régen: erős vár
volt és kincses város a dombon.
(Hajnal)
Város a dombon és búgó harangszó.
Igyekezz lélek még, légy újra hatalmas,
mert éget, mint hideg vas
a sorsod és olyan konok is.
Igyekezz, lélek és
törj föl, fiatal év.
(Reggel)
Úgy állok partodon fiatal év,
mint egyszer hajón az Adrián,
szigorú hajnal volt és karmos ég,
eső tapintott a vízre jó
tenyérrel és eltakarta tükrét.
Míg lassan indult a nagy hajó
s orrán halkan repedt a szürkeség,
halászok álltak a parton ott,
magányos lelkek, órjás kezekkel.
Úgy állok én is, magányos lélek itt,
repedj szürkeség, s törj föl fiatal év.
(1935)
Még a hitetlenek is “varázsolnak” valamit ezen a napon
„A naphoz, főleg estéjéhez, éjszakájához különösen református vidékeken számos olyan évkezdő hagyomány főződik, amelyeket a katolikusok inkább karácsony böjtjén idéznek föl. Így magyarózdi hiedelem szerint a jószágok emberi nyelven most szólalnak meg. Ruhának nem szabad kötélen kiterítve száradnia, különben fel fogja magát akasztani valamelyik családtag. Evés, ivás, mulatozás sem volt. Mindenki iparkodott a templomba, az otthon maradt öregek pedig a tűzre vigyáztak, hogy ki ne aludjék.
Ennek nyilvánvaló oka, hogy a XVII. században a polgári év kezdete Gyümölcsoltó Boldogasszonyról, illetőleg karácsonyról hivatalosan és végérvényesen január első napjához rögződött. Ezt az elkülönülést talán a protestáns pasztoráció is tudatosította.
Szilveszter a polgári év utolsó napja, az új esztendőnek pedig vigíliája.”
Bálint Sándor: Ünnepi kalendárium
(részlet)
Csokonai Vitéz Mihály: Újesztendei gondolatok
(részlet)
Óh idő, futós idő!
Esztendeink sasszárnyon repűlnek;
Vissza hozzánk egy se jő,
Mind a setét káósz ölébe dőlnek.
Óh idő, te egy egész!
Nincsen neked sem kezdeted, se véged;
És csupán a véges ész
Szabdalt fel apró részleteidre téged…
Miért éppen pezsgővel koccintunk Szilveszter éjszakáján?
Szilveszter estéjén és az újév első napján számos szimbolikus jelentőségő tevékenységet végzünk. Ilyen az álarc viselése és a zajkeltés, trombitálás a szerencsétlenség elijesztésére, a hagyományosan meghatározott ételek és italok fogyasztása és a bulizás, szórakozás.
Ebbe a sorba illeszkedik a pezsgő ivása is. A ma már a legtöbbek számára megfizethető ital nagyon sokáig csak a leggazdagabbak itala volt. Dom Perignon francia szerzetes az 1600-as évek végén állított elő először – véletlenül – borból pezsgőt. A habzó ital létrejöttéhez szükséges erjesztést ezután egészen a XIX. század közepéig egyedileg, üvegenként végezték, ami azt jelentette, hogy egy üveg pezsgő elkészítése 2-3 évet is igénybe vett. Ráadásul a palackok egy jelentős része felrobbant az előállítás során. Nem véletlen tehát, hogy a pezsgő ebben az időszakban csak a legtehetősebb nemesi családok mulatságain kerülhetett elő.
Az 1850-es évek óta ismert a tankpezsgő-készítés, vagyis az az eljárás, amellyel hatalmas tartályokban egyszerre 7-8000 palacknyi pezsgő is előállítható egyszerre. Érthető módon az új gyártási technika a pezsgő árának jelentős csökkenéséhez vezetett, és ezáltal a kiváltságosok itala az egyszerű földi halandók számára is elérhetővé vált.
A luxus érzete azonban mind a mai napig hozzákapcsolódik a pezsgőiváshoz. A szilveszteri szokás lényege tehát az, hogy ha drága, úri italt iszunk az újév első perceiben, a folytatás is gazdag, úri, fényűző lesz.
Hans Christian Lumbye: Pezsgő-galopp
Kányádi Sándor: Új esztendő
Új esztendő, új esztendő,
nem tud rólad a nagy erdő,
sem a hó alatt a határ,
sem a határ fölött szálló
árva madár.
Új esztendő, új esztendő,
nem volt a nyakadban csengő,
nesztelenül érkeztél meg,
lábad nyomát nem érezték
az ösvények.
Csak a hold, az elmerengő,
csak a nap, az alvajáró,
jelezték, hogy újra megjő
éjfélkor az esedékes
új esztendő.
Csak mi vártunk illendően,
vidám kedvvel, ünneplőben,
csak a népek vártak téged,
háromszázhatvanöt napi
reménységnek.
Pilinszky János: Szilveszteri „tizenkettő”
(részlet)
Szilveszterkor lépjük át az új év küszöbét, s az elmúlás szomorúságán átragyog az újrakezdés mosolya. A szilveszteri „hangulat” nagyon is összetett valami, s kivált az a hívő számára. Hála és remény, számadás és tervezgetés, mulatság és komolyság, bánat és öröm találkozója a szilveszteri „tizenkettő”.
Az egyetlen ünnepünk, mely túlmutatva önmagán az egész esztendőt felidézi bennünk. Szilveszterre azt is mondhatnánk, hogy magának az Időnek ünnepe, magának a titokzatos földi Időnek a megszentelése. Épp ezért sokszor az az érzésem, hogy rosszul ünnepeljük. Tulajdonképpen csendben, szinte hallgatózva kellene fogadnunk, mint valaki a hóesés kezdetét lesi, vagy a csillagok neszére figyel, vagy mint a gazda, ki az éjszaka csendjéből a vetés növését szeretné kihallgatni.
A Szilveszter mégis a féktelen, a karneváli öröm órája lett, s mintha emögött az öröm mögött még ma is valamiféle pogány szív dobogna. Nem csoda aztán, ha újév napja sokak számára a kijózanodás szürke szomorúságával egyenlő.
Pedig gyönyörű alkalom az igaz derű s tegyük hozzá: a földi öröm számára. Mert valóban az: „földönjáró” ünnep, s ezt a „földi mosolyt” nem is szabad megtagadnunk tőle.
Tizenkét óra van. Az éjszakában most fejezte be körforgását a Föld, s most kezd egy újabb égi kör írásába. Fejünk fölött, mint forgó kristálygömb, a csillagos egyetem. De a mi szívünk e pillanatban egyedül Övé, e csodálatos mozgás, múlás és érkezés Uráé. S ezt ne feledjük el a legharsányabb szilveszteri zsivajban se: véghetetlen csendben és szelíden Isten most hajtja át csillagnyájait az óesztendőből az újesztendő mezőire.
Szécsi Margit: Újév reggele elé
Majd elkövetkeznek arany
kürtjei és csillagai
a születésnek, a halálnak,
mikor a szőrös koldus is
tündöklő mocsokban tapos
s karórát szed szíverősítőnek
a nagy hajnalban, a roppant
bíbor mennyek alatt, midőn
a trombitákat összesöprik.
Források:
Gergely Jenő: A pápaság története Budapest: Kossuth Könyvkiadó, 1982
Enciclopedia Italiana
Magyar nagylexikon XVI. (Sel–Szö). Főszerk. Bárány Lászlóné. Budapest: Magyar Nagylexikon. 2003. 762. o. ISBN 963-9257-15-X Catholic Encyclopedia
Dömötör Tekla: Magyar népszokások
Bálint Sándor: Ünnepi kalendárium
Jankovics Marcell: Jelkép-kalendárium
vasarnap.katolikhos.ro
Penavin Olga: Népi kalendárium Forum kiadó, Újvidék, 1988
Magyar Néprajz VII. Akadémiai Kiadó, Bp., 1990
sulinet.hu
folkradio.hu – Magyar Néprajz 2004. 12. 31.
Legutóbbi módosítás: 2019.09.11. @ 06:38 :: H.Pulai Éva
