Merítkezik a hold az ég vizébe,
az éj ma csöndes titkot üzen nekem,
lassan süllyedek álmok tengerébe,
ólmos pilláim alatt remény terem.
Szendergésembe szövi magát fényed,
csend kuporog már odakint mindenen,
idebent felzeng bennem édes lényed,
mert a boldogság már mellettem pihen.
Némaság…távolban árnyak motoznak,
lélegzeted nesze álomba ringat
– ki tudja mit cipel hátán a holnap –
Karolsz, s én magam helyemre fészkelem,
szelíd szíveink egyszerre dobognak,
ránk vonja csodás fátylát a szerelem.
