SZOMORÚAN
Írom a sorokat,
magamtól magamnak,
annak ki mondhatná,
csak szavak maradtak.
IJEDTEN
Mi marad örökül
– ha ennyire futja –
jóban-rosszban játék,
beesik a kútba.
FÉLIG OPTIMISTÁN
Tetteknek már lőttek,
elkésett gondolat,
jó lenne békülni,
biztatom magamat.
A KIS KÍVÁNCSI
Fújtatva nagyokat,
megyek egyre beljebb,
kitől is kérdezzem,
lesz majd egyszer feljebb?
A TALÁNYOS
Tény ez is meg az is,
sokféle a szándék,
tükörben tűnődök,
mi is az ajándék?
NO VÉGRE
Végre jő a válasz
– karok átkarolnak –
annak ki mondhatná,
nem szavak maradtak.
Legutóbbi módosítás: 2011.12.20. @ 09:34 :: Horváth István