Éjfél után szokott mellém bújni. Addigra már mindketten félkómásak vagyunk. Els? álmából megébredve az embert eltölti valami határtalan, mély szeretet. Minden olyan valószín?tlenül puha, a párnák, a takarók, a testünk. Mintha nem is lennének csontjaink. Ehhez képest elég szorosan átöleljük egymást. Tökéletesen felvesszük a klasszikus pózt, én vagyok a nagykanál. Aztán persze rögtön kiszabadítja magát – férfi, egy percig sem bírja a kötöttséget. Hasára fordul, s már alszik is. Én meg többnyire teljesen felébredek. Betakarom, bár tudom, hogy azonnal lelöki magáról a textilt, legszívesebben meztelenül lenne reggelig, de nekem m?ködnek, s?t, turbó üzemmódban funkcionálnak védelmez? ösztöneim. Takaró vissza, kislámpa fel. Olvasni próbálok, hogy szívem dübörgését csillapítsam, aztán mégis inkább ?t nézem. Két kispárna közé fúrta be a fejét, ki sem látszik az orra. Vigyázva kimentem a fullasztó helyzetb?l. Az el?bbi összebújásra vágyom, ezért óvatosan megsimogatom. Nehéz eltalálni azt a pontot, amit?l csak testhelyzetet változtat, de nem riad fel. Ha felébred, mindenféle mozgalmas kívánságai vannak, meg beszélgetni akar. Ahhoz már túl kés?i ez az óra. Én csak azt akarom, hogy ismét hozzám simuljon, hogy a lélegzete megborzongassa a b?römet, hogy érezzem a hajszálai csiklandozását. Sikerült! A fejét beékeli a vállgödrömbe, mélyet sóhajt. Szagmintát veszünk egymásról, ezt nem lehet finomabban kifejezni. Elkábít, amit érzek, a könyv lassan kicsúszik a kezemb?l. Elszenderednék, de birtokló mozdulattal hirtelen átveti rajtam a jobb lábát. Lassan lecsúsztatom hasamról a térdét, mire sért?dötten hátat fordít, s a fenekét nyomja az oldalamhoz. Jóóóó! Csak ismét be kellene takarnom. De nem tudom, megtettem-e. Filmszakadás.
Az óra pittyegése ébreszt. Megszüntetem a zajt. Persze a paplan tetején fekszik. Nem bírok ellenállni, finoman belecsókolok a nyaka hajlatába. Éppen csak megérintem a számmal, szinte csak a leveg?t simogatom. Valószín?leg a légvétel ritmusának megváltozása ébreszti fel, lustán rám néz, nyújtózik egyet, végigsimít az arcomon:
– Jó reggelt, Anya!
– Jó reggelt, Kincsem, aludj csak, korán van még. Megyek, f?zöm Apának a kávét.
A franciaágy túloldaláról férjem mosolyog vissza, egyszerre mozdulunk. Takarót tartó kezeink összeérnek, véd? sátrat képeznek éjfél után megint közénk vackolódó kisfiunk felett. Reggel van, a közeli buszmegállóból lassan kihúz a félhatos busz.
Legutóbbi módosítás: 2011.12.24. @ 11:00 :: M.Szlávik Tünde
