Marthi Anna : Manndalító

a képen Norah Jones

 

Langyos kedvesem,

orrod szúrja légterem,

nem tudja, hol ereszkedjen le egy kis

pihenőre. Köröz, kiles a lehelet-felhők

közül. Melegszik szívem, egy apró

kanyarból fordulsz, együtt találunk oda,

suttogom. Érintés-rét közepébe pottyansz,

szelíd szárnyaidtól hajlanak

pihés fűszáltengerek.

 

Borosta-tarlódon hullok forróságba,

kiserken a jóság, nyugalom folyik,

bátortalanságom átpördül erőteljes

szuszogásodon, mosolygödörbe

ejtelek: vágyad boku-maru, majd

mezítlábasan szaladok ajkad

bejáratához, hűs barlangi csendbe;

hang-mohákra fekvő, fáradt testű

várakozásaink; bújócskázunk csepp

köveink között, ínycsiklandolók

megérkezünk.

Legutóbbi módosítás: 2019.10.29. @ 10:07 :: Marthi Anna
Szerző Marthi Anna 1359 Írás
lélekbúvár lennék mint oly sokan "Kinézek a térre, és ott ég a fájdalom, a szerelem kísérteties varázsa. Félbemaradt lángolások mögött jössz, a bőröd is csak árnyék egy sehova-úton; arcod a nézés dadogása, ismeretlen kerülők a személyes veszteségek körül - kezeddel intsz, már nem is nekem, a szubsztanciálisan felfoghatatlannak, annak, amitől egy másik sors mindig másik sors marad. Rámvetülsz, rád vetődöm. S mindenünk odaadjuk ez érintő, kósza integrációért a tér s a szívek nagy zűrzavarán át. Valamikor féltem volna tőled, féltem volna, hogy elhagysz, s egyedül megyek az utcán anyagtalan csillagokkal szívem programjaiban. De most már tudom, ez nem csőd, és nem is bánat. Hanem a szabadság részletei. S fel kell nőnünk bizonyos szépségekhez mindenáron." Pardi Anna: A távollevő és az utak