Marthi Anna : Nyugalom

 

Nyugalom – csitít, simogatja bennem

a gyermeket; bánatúr ne osszon bút,

megvéd a csend, beéri a satnya szavakat,

és kisöpri belőlem, meghagyja csakis

a tollpihe könnyet, közhelyek bársonyát.

Olyankor veszi fel érdes lódenkabátját

egy vámpír, és lép – nagyot. Vajon melyik

utcalámpa alatt suhan szigorú tekintetével?

Felfal az éjszaka rendje. Bitorló sötét,

kivájt szemű rémek, nem látok mást,

csak a pirkadatig érő lábnyomokat, nem űz

senki, kucorba ölelt szeretet, alvás – Te vagy.

Legutóbbi módosítás: 2011.12.05. @ 09:57 :: Marthi Anna
Szerző Marthi Anna 1359 Írás
lélekbúvár lennék mint oly sokan "Kinézek a térre, és ott ég a fájdalom, a szerelem kísérteties varázsa. Félbemaradt lángolások mögött jössz, a bőröd is csak árnyék egy sehova-úton; arcod a nézés dadogása, ismeretlen kerülők a személyes veszteségek körül - kezeddel intsz, már nem is nekem, a szubsztanciálisan felfoghatatlannak, annak, amitől egy másik sors mindig másik sors marad. Rámvetülsz, rád vetődöm. S mindenünk odaadjuk ez érintő, kósza integrációért a tér s a szívek nagy zűrzavarán át. Valamikor féltem volna tőled, féltem volna, hogy elhagysz, s egyedül megyek az utcán anyagtalan csillagokkal szívem programjaiban. De most már tudom, ez nem csőd, és nem is bánat. Hanem a szabadság részletei. S fel kell nőnünk bizonyos szépségekhez mindenáron." Pardi Anna: A távollevő és az utak