Marthi Anna : Pillanat

 

Előttem hever a szép:

 

felveszem alakját

a gondolkodónak, púposított háttal.

Milyen a búsulás csipetnyi

magánnyal,

vagy fordítva kevéske búsulás

de több magány.

Látom a szépet, s mégis

ostobán ragaszkodok,

lázadok.

Nem szebb, nem jobb

a szépnél mi előttem hever –

ki se kell nyújtanom a kezem.

 

Csupasz titkokban,

bölcs arcvonásokban

ráncot vető

a szerelem.

Illúziót édesgetve,

alig észrevehetőn,

szájprém* és szemöldök

 

árnyjátékát mozdító

magamban hallgatás.

Belesek

 

az érzékenység lejátszójába:

könnyeken sercegő

 

gyertyalángok.

Esőszagú utcákat érzek,

kinti lépteket.

Átélésre bíztat,

emlék-rengetegbe vesz

minden pillanat.

 

Ahogy mába csordul

 

egy leélt élet java,

 

bennem.

 

_____________________

 

* az ajkunkon lévő bőr

Legutóbbi módosítás: 2019.10.29. @ 09:57 :: Marthi Anna
Szerző Marthi Anna 1359 Írás
lélekbúvár lennék mint oly sokan "Kinézek a térre, és ott ég a fájdalom, a szerelem kísérteties varázsa. Félbemaradt lángolások mögött jössz, a bőröd is csak árnyék egy sehova-úton; arcod a nézés dadogása, ismeretlen kerülők a személyes veszteségek körül - kezeddel intsz, már nem is nekem, a szubsztanciálisan felfoghatatlannak, annak, amitől egy másik sors mindig másik sors marad. Rámvetülsz, rád vetődöm. S mindenünk odaadjuk ez érintő, kósza integrációért a tér s a szívek nagy zűrzavarán át. Valamikor féltem volna tőled, féltem volna, hogy elhagysz, s egyedül megyek az utcán anyagtalan csillagokkal szívem programjaiban. De most már tudom, ez nem csőd, és nem is bánat. Hanem a szabadság részletei. S fel kell nőnünk bizonyos szépségekhez mindenáron." Pardi Anna: A távollevő és az utak