Marthi Anna : Sosemvolt…

 

csak rátenném kezem

egy kispárnára

gubbasztó felehold-képe

bámul fentr?l

magamból csak jót mutatnék

benned rosszamat megszeretem

hányféle smile fér el

arcunkon
mikor rezeg úgy egy ránc
hogy legszentebb orgiánk

ha egymásra nézünk
és most nem könnyekre gondolok
amikor nem ?rület jel szemem
csak egészen apró-finom

mimika formál meg

arcvonásaink nem rejtjelek

lopva felejtem rajtad szemem
mert nincs annyi vers mi felérne

az élménnyel

amikor arcod tükrébe veszek

tán sosemvolt élet

mit a szerelem ki nem éget

 

 

 

Legutóbbi módosítás: 2011.12.13. @ 22:40 :: Marthi Anna
Szerző Marthi Anna 1359 Írás
lélekbúvár lennék mint oly sokan "Kinézek a térre, és ott ég a fájdalom, a szerelem kísérteties varázsa. Félbemaradt lángolások mögött jössz, a bőröd is csak árnyék egy sehova-úton; arcod a nézés dadogása, ismeretlen kerülők a személyes veszteségek körül - kezeddel intsz, már nem is nekem, a szubsztanciálisan felfoghatatlannak, annak, amitől egy másik sors mindig másik sors marad. Rámvetülsz, rád vetődöm. S mindenünk odaadjuk ez érintő, kósza integrációért a tér s a szívek nagy zűrzavarán át. Valamikor féltem volna tőled, féltem volna, hogy elhagysz, s egyedül megyek az utcán anyagtalan csillagokkal szívem programjaiban. De most már tudom, ez nem csőd, és nem is bánat. Hanem a szabadság részletei. S fel kell nőnünk bizonyos szépségekhez mindenáron." Pardi Anna: A távollevő és az utak