Marthi Anna : Szemhatár

 

birtokba veszem a szemhatárt

kerítés melyből a végtelent kizártad

emberi mértékben rejlő

szárny-adás

de

hogyan hallod meg ami fontos

fókuszáló kispárna-elmére

lehajtod fejed

ideér sugallatok hintaján a nap

alkony-úton szálló tekintetében

pőre kígyó kúszás

rozsdás zárban

a horizont

kulcsa a trükk

táj tükrébe nézel

s mint kicsapódó ajtó nyílik

egy örök pillanat

Legutóbbi módosítás: 2011.12.04. @ 13:43 :: Marthi Anna
Szerző Marthi Anna 1359 Írás
lélekbúvár lennék mint oly sokan "Kinézek a térre, és ott ég a fájdalom, a szerelem kísérteties varázsa. Félbemaradt lángolások mögött jössz, a bőröd is csak árnyék egy sehova-úton; arcod a nézés dadogása, ismeretlen kerülők a személyes veszteségek körül - kezeddel intsz, már nem is nekem, a szubsztanciálisan felfoghatatlannak, annak, amitől egy másik sors mindig másik sors marad. Rámvetülsz, rád vetődöm. S mindenünk odaadjuk ez érintő, kósza integrációért a tér s a szívek nagy zűrzavarán át. Valamikor féltem volna tőled, féltem volna, hogy elhagysz, s egyedül megyek az utcán anyagtalan csillagokkal szívem programjaiban. De most már tudom, ez nem csőd, és nem is bánat. Hanem a szabadság részletei. S fel kell nőnünk bizonyos szépségekhez mindenáron." Pardi Anna: A távollevő és az utak