Nem számolom.
Oly régóta ez a készülődés.
Íme ünnep teríti ránk fenyőillatát.
A tükörsima rend felbomló
papírhalmai közt ébredek Rád.
Szemem kinyitom, és mosolyodba ütközik
szívem, hogyan lehettem messze,
máshol, amikor örök fészked az idebent?
Érzem távoli jövőm, öledbe kapsz, mint
törékeny üveg csecsebecsét,
apró jégcsapujjaimmal olvadok
arcodon ezer téli mesében.
Nem tudok okosabban szeretni,
lángőrizetbe hullok,
ablakomon jégvirág-csokrába kötözöm
érted kilehelni kész szívem: mindig
benned szeretném felismerni a végtelent.
Legutóbbi módosítás: 2011.12.26. @ 11:21 :: Marthi Anna