Purzsás Attila : Karácsonyi apu

 

Hazafelé buszoztam egy hétköznapi délután. Unalmas utazás volt, mint szokott lenni általában, így munkából hazafelé. A szokásos unott arcok a buszon, lehettünk vagy tízen a helyközi járaton.

Egyik megállónál felszállt egy középkorú hölgy a kislányával, aki még csak épp iskoláskorú lehetett. Rózsaszín ruhájában és kabátkájában úgy festett, mint egy igazi Barbie baba. Leültek az el?ttem lév? ülésre, és egy darabig csendben utaztunk.

Aztán egyszer csak a kislány megszólalt: – Anyu, mikor lesz karácsony?

– Egy hónap múlva, kislányom – válaszolta az anyuka.

– Anyu, és az mennyi id?, hányat kell még addig aludni?

– A két kezeden összesen tíz ujj van, háromszor annyit – válaszolta az anyuka.

– És az mennyi, anyu? – folytatta a kérdez?sködést a kislány.

A n? lehúzta a kislány kezeir?l a keszty?t, az ölébe fektette, és azt mondta: – Annyi, mint a te két kezeden, a két keszty?dön, és az én két kezemen lév? ujjak.

A kislány egy darabig nézegette a kezeket, a keszty?t, számolgatott magában, aztán szomorú arccal azt mondta: – Az még nagyon sok. Anyu, a keszty?t nem rakhatnánk el?

Ezzel mosolyt csalt anyukája arcára, és még néhány utaséra, akik hallották a beszélgetést. Ez nagyjából a busz összes utasa volt, mert elég hangosan beszélt a kislány.

Ezután egy ideig megint csend volt, de aztán folytatta a gyerek: – Anyu, fogok kapni karácsonyra ajándékot?

– Persze kislányom! Ha jó voltál, és tudom, hogy te jó voltál, akkor fog hozni ajándékot a Jézuska.

– Anyu, ne butáskodj! Tudom, hogy nem a Jézuska hozza az ajándékot, hanem te, és a karácsonyi apu – válaszolta feln?ttes komolysággal a kislány.

Majd folytatta: – Anyu, most melyik karácsonyi aputól fogok ajándékot kapni?

A hölgy kissé zavarba jött a kérdést?l, óvatosan körülnézett, hogy ki hallotta. Aztán szemlesütve gyorsan visszafordult a kislányhoz, mikor látta, hogy jó páran nézik ?ket. El?ttük pár sorral egy nyugdíjas nénike még hátra is fordult mosolygó arccal, és ennyit mondott: – De aranyos!

Ett?l az anyuka még jobban zavarba jött, de a kislány csak folytatta: – Anyu, én azt szeretném, ha most is a tavalyi karácsonyi apu lenne majd velünk, mert t?le kaptam a legszebb ajándékot… tudod, a Barbie házat.

Anyukájának arca már eléggé pirospozsgás lett, valószín?leg zavartsága okán, de a gyerek csak folytatta: – Anyu, a nénik miért fürödnek és alszanak együtt állandóan a bácsikkal?

– Nem fürödnek mindig együtt – hebegte a n?.

– De igen! Tegnap este is együtt fürödtetek azzal a bácsival. ? lesz most a karácsonyi apu?

– Te leskel?dtél? – kérdezett vissza az anyuka, most már kicsit mérgesen.

– Nem anyu, csak nem tudtam aludni, és hallottam. – Mire édesanyja mondhatott volna valamit, a kislány megint folytatta: – És tudod, anyu, hogy a múlt heti bácsit, azt nagyon nem szeretem ám! Mert bánt téged.

A n? döbbent arccal nézett lányára: – Hát ezt meg honnan veszed?

– Hallottam, amikor egyik éjszaka hangosan sikoltoztál – felelte a kislány.

Épp akkor lassított a busz az egyik megállóban, ezt látva az anyuka felrántotta kislányát az ülésr?l.

– Most leszállunk! – közölte ellentmondást nem t?r?en.

– De anyu, mi nem itt szoktunk leszállni! – kiabálta a kislány.

– De most itt fogunk! – és azzal a lendülettel, hóna alá kapva a kislányt, már le is viharzott a buszról. Hátra sem nézve, sietve távolodott el a megállótól, maga után vonszolva kislányát, de pecsenye vörös arca még messzir?l is virított.

 

Legutóbbi módosítás: 2011.12.03. @ 17:18 :: Purzsás Attila
Szerző Purzsás Attila 0 Írás
Üdv. néktek! rülök, hogy köztetek lehetek! Azt nem mondanám, hogy költő vagyok, inkább lelkes amatőrnek tartom magam, aki ha kell, ha nem leírja az érzéseit, amik valahogy versformában törnek ki belőlem (nem is értem hogyan). Fiatal költőnek sem mondhatnám magam, mert a 46 év csak 46 év (még ha 26-nak is érzem magam)! rök gyerek vagyok, de ezt nem szégyellem. Próbálkozásaimat a költészet terén megpróbálom megosztani veletek, aztán majd kiderül, hogy milyen sikerrel!