Rosmann László : Izzásban

Jelenj köztünk hő leánya… *

 

  

Ketten ballagtak kézenfogva a mezőn, alakjukat élesre rajzolta az alacsonyan járó nap fénye.

 — Te tényleg tudsz tüzet gyújtani csak úgy, minden nélkül? — nézett Kenor a lányra.

 — Tudok hát — mondta Lángi nevetve —, ránézek bármire, és már ég is. De csak jóra fordíthatom a képességemet — tette hozzá —, mert különben pokolra jutok.

 A fiú figyelte  a lány ajka körül bujkáló hamiskás mosolyt, aztán elkomorodott.

 — Mégis honnan tudod, hogy amikor ezt  teszed, az jó? — belenézett a smaragdzöld, opálosan csillogó szemekbe.

 Most a leány komorult el.

 — Tudom, érted? Ezért születtem. Tudnom kell… — a távolba meredt. — Akarod látni, mi történik?

 Azzal választ sem várva átölelte a fiút, és már szálltak is egyre feljebb, suhanva a levegőben. Lángi vörös hajába bele-belekapott a szél, ahogy lebegve leereszkedtek egy hatalmas erdő szélében. Szénégetők dolgoztak ott a boksák tövében, hangya módjára hordták egybe a fahasábokat, hogy azután alágyújtva, faszén alakuljon az öles rönkökből. Egyikük éppen igyekezett a gúla alakú rakás alatt lángot csiholni, de a vizes fa sehogyan sem akart meggyulladni.

 Ekkor a lány szeméből vékony, hosszú sugár tört elő, egyenesen a görnyedő alak mellett, be az előkészített máglya közepébe, amely sercegve vetett lángot, és füstölni kezdett. A szénégető mindebből semmit nem vett észre, örömmel intett társának, hogy sikerült tüzet gyújtania. Rövidesen eltűntek a gúlák mögötti kis házban.

 — Honnan van ez a képességed? — kérdezte, miközben átfogta Lángi derekát.

 — Nem tudom, azt hiszem így jöttem a világra. A nap gyermeke vagyok — miközben ezt mondta, hosszan nézett a reá tekintő barna szemekbe.

 Egyszerre úgy látszott, mintha vörössé válnának az erdő fái, a mezők, az ég felhői, minden fenn és lenn.

 — Ez egy másfajta tűz… — suttogta a lány Kenor fülébe. — Érzed?

 És a perzselő, hullámzó forróság lassan izzó gyűrűt vont köréjük, amikor átölelték egymást, aztán a távolból egy halk dallam rigmusát hozta feléjük a szél:

 

Jelenj köztünk hő leánya,

izzó testünk lángod járja,

testünk parázs hőben, fényben,

szemed zöldes melegében.

 

 

***

 

 

Legutóbbi módosítás: 2011.12.31. @ 13:06 :: Rosmann László
Szerző Rosmann László 45 Írás
1953. április 11-én születtem Budapesten. Jelenleg a pest megyei Dunaharaszti városban élek. 1974 óta foglalkozom írással. Igazi aktivitással 2006 óta teszem. "Mindenevő" vagyok, írok verseket, novellákat, krimit, sci-fit, esszéket. Jelentek meg írásaim, verseim magazinban, lapokban. Szeretem a természetet, a komolyzenét, festészetet. Irodalmi mintáim: Arthur Miller, Spíró György, József Attila, Weöres Sándor, Faludy György. römmel tölt el, hogy itt lehetek köztetek.