Nyugodjék…
mind,
ki ránk rontva
közénk vert éket
gyáván ízekre bontva.
Az ék intő jelkép lett,
béke kell harc helyett
s a kettészakadt fánkon
begyógyít minden sebet,
hogy többé ne fájjon.
Kihunyt avartűz bennünk
minden idegen test.
Hiába küzd ellenünk más,
súgva, ne szeresd…
Mi magunk tesszük, amit…
vagy fordítva akár,
a vágyunk elvakít, határ…
a nincs-határ,
és semmi meg nem rendít,
míg együtt maradunk,
-ha tűz ég s szomj gyötör,
ami a mennybe vitt-
mikor belehalunk.
Legutóbbi módosítás: 2011.12.05. @ 09:46 :: Seres László