Karinthy Frigyes Esszék és kritikák I.: Írások írókról; Írók és könyveik
címen megjelent gy?jteményes kötetér?l
Léteznek könyvek, melyek esetében már az els? oldalak olvasata után tudni lehet, milyen ténymegállapításokat tehetne az ember a kötet egészére vonatkozóan, elég nagy bizonyossággal, éspedig pozitív értékítéletként. Ilyenkor a kötet elolvasásával félig-meddig már csak leellen?rzi korábbi feltevései helyességét. Szinte rögtön, a kézhezvételekor érzi a kritikus, hogy a m?r?l kritika fog születni, mert err?l kritika kell, hogy szülessen, és ráérez a majdani elemzés f?bb gondolati szálaira, kulcsfogalmaira. Nem revizori alapossággal és közönnyel elemez, hanem önkéntelenül-természetesen-játékosan-bohókásan, a m?élvezet legmagasabb fokán, mivel, ha megtehetné, az ilyen könyveket olvasná el egy szuszra, szünet nélkül, elejét?l a végéig, függetlenül attól, hogy azok mir?l is szólnak, mert a tartalom ebben az esetben tényleg megengedheti magának, hogy csak másodlagos legyen – noha valójában ez mégis csak ritkán fordul el?. Ezeket a köteteket lehetne az úgynevezett mámor-könyvek kifejezéssel illetni. Mámor-könyvek, vagy élmény-könyvek: olyan írásm?vek, melyek gondolatiságában, szövegvilágában, stílusában elmerülni eufórikus élményt jelent. Az ilyen kötetekb?l mintha az olvasó már pár oldal után kihallaná a szerz? felé intézett kérdését, melyet csak úgy Tanár úr kéremesen hozzá intéz, így: – Szinay, készült? – Erre pedig a bátor, kalandvágyó, kíváncsi olvasó lelki szemeit lesütve, szinte suttogva azt felelheti magában: – Tanár úr kérem, én készültem! – Igen, ezekre a kötetekre készülni kell. Mind lélekben, mind m?veltségben, mind alázatban. Nincs itt helye a félrebeszélésnek, ha az összhang, az egymásra hangolódás megvan, a szerz? és az olvasó már a kötet elején magára ölti szerepeit, a tanító és a tanítvány léthelyzetét, és kettejük között izzó, eleven, alkotó párbeszéd indul.
Ugyanez történhet például Babits, Márai, Hamvas köteteit olvasva, és bármiféle elfogultság nélkül állítható, hogy jelen összeállítás is e kategóriába sorolható. Ahogy a fülszöveg ígéri: „…Óriási meglepetés lesz ez a könyv azoknak is, akik ismerik, szeretik Karinthyt, és rajonganak érte. Ugyanis ezeknek az írásoknak csak töredéke jelent meg egyszer könyv alakban…” „…A meglepetés oka nem is az ismeretlenség, hanem az írások milyensége. Az ötletb?vész, a sziporkázó humorista kritikáiba és elmefuttatásaiba át tudta örökíteni mindazt az írói erényt, amelyet szépprózában, versben, humoreszkben kibontakoztatott. Roppant egyénisége áttöri a m?faji korlátokat, s minden m?formában önmagát adja. Ezáltal leny?göz?en érdekes olvasmányok ezek az írások.” És a fülszöveg nem túloz! Karinthy e kötet minden írásában egyszerre novellista, költ?, esszéista, humorista, filozófus, kritikus stb. Az egész szöveg hibátlan esztétikai élmény, mely által az olvasó gondolkodásmódot, életszemléletet, világnézetet gyakorol. Egyrészt a XX. század els? felére jellemz?t, másrészt a Karinthy félét, harmadrészt pedig egyfajta módon a mindenkori értelmes és univerzális emberét. Mintha az egyes írások mondatonként épülnének fel, az egyes mondatok pedig szavanként lennének tökéletesen egymás mellé illesztve. Nehéz elképzelni, hogy ilyen tiszta, választékos, olvasmányos, tartalmas szövegvilágot valaki spontán módon létrehoz. Karinthy kötete csupa báj, csupa humor, csupa ráció, csupa éleslátás és figyelmesség. Egy féloldalas mondaton az ember pillanatok alatt, tánclépésekben végigszalad, úgy, hogy az minden pillanatban világokat nyit meg a lelkében. Általában véve esszéihez és kritikáihoz képest a kritikus által hirtelenjében leírni kívánt esszé vagy kritika er?tlen, üres piszmogásnak hat.
Karinthy szinte minden kritikája lélekanalízis is egyben. Nála még a szerz? és a m? nem különválasztható. A kritikával személyiséget elemez, jellemrajzot is készít, nem szorítkozik pusztán a szövegmin?ség vizsgálatára, de ? az, aki ezt minden kétséget kizáróan, küls? hivatkozás nélkül, természetes m?veltségére, ember- és világismeretére alapozva megteheti. Egy-egy kritikában vagy esszében els?sorban nem arról ír, hogy mit tud az adott m?r?l, hanem, hogy mit tud az adott m? szerz?jér?l, illetve arról, ahogy ?t és m?vét a világm?veltségben el lehet helyezni. Elemzései közben mintha intuícióira hagyatkozna, mintha ráhangolódna, ráérezne a szerz?re. Nála a kritika reflexió, továbbgondolás. Egy-egy kritikában valóságos nyomozati eljárást folytat a szerz?re és m?vére vonatkozóan. Mindenközben, írásai által apró bolygókat hoz létre, szövegei izzók, él?k, elevenek, állandó mozgásban vannak. Különösen kedvelt szerz?ir?l – akikkel általában baráti kapcsolatban áll – patetikusan és ihletetten ír. Ilyen például Kosztolányi, Tóth, Ignotus.
Az Irodalmi Lexikon 1963-s kiadása szerint Karinthy volt az az irodalmár, aki mindenhez értett egy kicsit, jelen kötet olvasatában viszont inkább úgy fogalmazhatnánk, hogy mindenr?l tudott annyit, amennyit kellett, és csak azt, amit egész pontosan kellett. Általában véve sokoldalún képzett, szellemi polihisztor benyomását kelti, vagy ahogyan ? írja olyan emberét: „…akivel nem kár vitatkozni.” Eszmefuttatásaiban nincs egy felesleges gondolat, egy felesleges szó sem. Írásait jellemz?en nem alakítja hosszúra, a lényeg kifejezésére törekszik, szövegei általában kett?, két és fél A/4-s oldal terjedelmet tesznek ki. Ennyibe s?ríti bele a lényeget, de el?fordul mindössze kb. 15 mondatból felépül? kritika is a kötetben. Persze a terjedelem függ attól is, hogy egy-egy írás hol, mikor, mely lapban, mely változatában lett közölve. A kötet els?, Írások írókról alcímet visel? fejezete az 1914-es kiadás szerkezetét követi, szövegezésében azonban attól helyenként eltér, míg az Írók és könyvek alcím? függelék korábban meg nem jelent írásokat, illetve az els? fejezetben szerepl? írások b?vített változatait tartalmazza. A közölt anyag nagy része korábban folyóiratokban, napilapokban, antológiában szerepelt, az összeállítás legf?képpen az egykori Nyugat közléseib?l válogat, id?rendi sorrendben.
Léteznek könyvek, melyek esetében már az els? oldalak olvasata után tudni lehet, milyen ténymegállapításokat tehetne az ember… Az ilyen köteteteket kezébe véve el?ször fellapozza el?l, majd hátul, méricskéli, esetleg meg is rázza, mint valami ajándékdobozt, aztán végül enged a kísértésnek, beleolvas, és végigárad rajta…, de most egészen fura ez a Karinthy karakter. A könyv címlapjáról Karinthy kemény, merev, szigorú, már-már félelmetes arckifejezése és tekintete nézz vissza ránk, ugyanaz az ábrázat, melyet szinte kivétel nélkül minden róla készült fotón láthatunk, ezzel szemben bels? világa egy végtelenül nyitott, gazdag, szellemes, ízes, érzelmekt?l feszül? csodavilág. Hogy milyen volt Karinthy valójában és teljes egészében, azt csak az tudhatja, aki személyesen ismerte, nekünk marad a bizonyosság, hogy egy rendkívül szuggesztív, nagy hatású, kivételesen felkészült és rendkívüli fantáziával megáldott szerz?t tisztelhetünk személyében.
Az Esszék és kritikák I. címen megjelent összeállítás forgatása ajánlott a laikus, m?kedvel? közönség és kritikusok számára egyaránt. A m?kedvel?knek önfeledt szórakozás, kikapcsolódás, ismeretszerzés, elgondolkodás céljából, a kritikusoknak pedig kritikai- és stílusérzékük elmélyítésére, a kritika módszertanának behatóbb tanulmányozására.
Legutóbbi módosítás: 2011.12.08. @ 10:33 :: Szinay Balázs