*
Minden alapja, s napja, lapja,
ez útnak, könyvbe lehet könnyezni.
Írva, sírva, a padokra örömöm töröm.
Halld a természet zaját, baját, a fák sóhaját,
hangjegyek kusza moraja, robaja.
Isten mozdulatra teremtett, engemet.
A nőt, ki csendben, mint könyvet görget,
ott nyílik, hol a legtöbbet használtam.
Mélyembe zártam társam, egyedül fáztam.
Magam is lapok közzé zavarom, szavamon,
itt maradnék, ha nem dobnak a tűzbe, közbe.
Ne hamvamon lépkedjetek, a belső polcon őrizzetek.
Legutóbbi módosítás: 2011.12.11. @ 16:21 :: Thököly Vajk