Cicmic a tarka, kóbor kismacska
a kertek alján született.
Imádta nagyon, ha a Nap ragyog,
s a főben jót hempereghet.
Egy sötét éjjel felébredt kétszer,
azt hitte az ég reá szakadt.
Süvítő szélben, viharban félve
szegény cica maga maradt.
Nem látta anyját, s mert sokat várt rá,
elindult, hátha megleli.
Kereste erre, kutatta arra,
hiába sírta, hogy – Mami…
Cicmic a tarka, kóbor kismacska
a kertek alján született.
Egyedül maradt, és nincs egy nyalat
tej mitől búját feledje.
Messze az otthon, nem is dorombol
a cicamama körötte.
Csak a szél tombol, villámlik, s attól
árnyak is nőnek mögötte.
Fordult a főhöz, szaladt a fához,
meg a romházhoz, hasztalan.
Elfáradt szegény, fogyott a remény,
fejét nincs hova lehajtsa.
Hiába kérte engedjék végre
egy pici percet szunnyadni!
Hogyha a Nap kel biztos, hogy nem kell
innen erővel zavarni.
Cicmic a tarka, kóbor kismacska
a kertek alján született.
Fázik most szegény, se ágy, se remény,
– vajon az ég mért büntette?
A fő azt mondta, felfalhatsz nyomban,
ha kérésednek engedek.
A fa sem különb, félti – a különc -,
kérgét, kaparni nem lehet.
A ház is öreg, még be is dőlhet,
attól cicus neked annyi!
Micsoda világ! Se tej, se kiságy,
hol fog most éjjel aludni?
Cicmic a tarka, kóbor kismacska
szomorún bandukolt tovább.
Már alig bírja, de anyja hívja,
– szíve úgy ver, mint kalapács.
– Itt vagyok, Mami! – s röpül a csacsi,
sírna, ha tudna az örömtől.
De könnye nincsen. – Szeretlek kincsem –
magához öleli a mami.
Cicmic a tarka, kóbor kismacska
a kertek alján született.
Ha nem jön kutya, s nem bántja pulya
ott még sokáig ellehet.
Legutóbbi módosítás: 2012.01.22. @ 05:14 :: Bakkné Szentesi Csilla