Szabóéknál szakadt a szövet, repedt és recsegett minden. Robi, higgadtságot erőltetve magára próbált érvelni, hiszen minden autóútról, mindkét oldalra van letérés. Erika benyúlt ékszeres dobozába, kirántotta hagymaszemű, sírós majomtalanító átmeneti álarcát és bevágta a duzzogósat.
– Robikám, hogy van az, hogy ezek a mocskos pasasok, mint te most, finomkodást várnak el ilyen fajsúlyú kérdésben? Mennek a kupikba, meg mindenfelé, talán még az út szélére is viszi őket a gaz, övön aluli gondolkodás, képesek egy életre szőtt köteléket, holmi kurváért lecserélni.
– Prostituált kicsim! – próbálkozott Robi.
– Kurva, megértetted!? Ott hagynak mindent, aztán úgy elhúznak, mint a lefolyó örvényébe került, pókot berántó vízörvény.
– Nézd drágám, maxi tévedésben vagy! Minden krapek egy másik nővel csalja meg a feleségét, aki, a maga részéről szintén megcsal egy, férjnek nevezett szerencsétlent. Nem fogod elhinni a regényekben olvasott bordélyházak, jól van na, kupik lakói, nem hiszem, hogy egyetlen házasságot is szétrebbentettek volna. Aki az útszéliekhez süllyed, azt az ormányos, patás sünlovaglók szintjére emelném.
– Te Robi, még mindig a mocskos férfiakat véded? – sziszegte Erika.
– Én nem védek senkit drága. Levente hogy is járt? Eszter, a gyerekek lefektetése után, egy este mélán a fülébe búgta, hogy másfél éve csalja és válni akar. Reggelig beszélgettek. Levente húsz kilót fogyott, persze válás után, Eszter is két szék között a pad alá került. Emlékszel mennyit sipákolt, ha legalább egy picit akart volna harcolni érte, maradt volna? Érte, aki megcsalta!
– Jó, jó, ez egy eset – ugrott, mint egy elektrosokkból Erika -, mindenhol van kivétel!
– Hát akkor idefigyelj, mi van Kovács úrékkal, ahol a kenyérvágó kést Anna abban a pillanatban a házasság szétfaragására használta, amint ez a hülye Kovács, aki bányászni járt – ilyent sem hallottam még, hogy valaki ötven kilométerre ingázzon bányászni, amikor tele a város munkalehetőséggel -, két hetet otthon maradt, mikor egy csille szétrepesztette a sípcsontját. Igaz jól keresett, biztos háromszor annyit, mint bármelyikünk, de én mégsem bányásztam volna a helyében. Mit is csinált a neje? Bevonult a diliházba!
– Ne sértegesd Rózsikát! Pszichiátriai problémái adódtak, depressziós lett szegénykém!
– Szegénykéd! Azt a szerencsétlent, szerteszét repedt lábbal, két hét után visszazavarta a bányába és mikor hazajött duplájára dagadtan, nem lehetett megkülönböztetni a felsőtestét és a két lábát. Egybekerekedett fatörzsnek nézett ki. Rózsikád, a szomszéd szobában hengergőzött, az öccsével. Nos, ki itt a hibás szerinted?
– Hát az a mocskos öcs, ugye?
– Igen kedves, a mocskos öcs, akivel a te lábról levevődött, drágalátos barátnőd, hosszasan röhögött. Röhögtek a fájdalomtól fetrengő lekékült férjen.
– Mindig kiforgatod az ember szavát! Ti vagytok azok, akik, ha megláttok egy nőt, rögtön a dudáit és a fenekét bámuljátok!
– Nem értem, ez hogy jön ide csillagom, bogárkám? Hát …
– Tessék? Te is össze-vissza becézel hülye nevekkel. Persze kivakarnám a szemedet, ha nem, de most én is adtam neked egy becenevet, Fonnyadt narancs! Megértetted? Érzem a szavaidból, hogy tele vagy háttérgondolatokkal, nyugodt göndör mosolyod mögül, felcsipkézett vádözönt zúdítasz rám. Mire célozgatsz folyamatosan? Még hogy a nők!
– Nem drágám, a nők és a férfiak! Egy darab megcsaláshoz, egy darab férfi és egy darab nő kell. Az egy darab férfi, általában az egy darab nőt csal meg. A másik, egy darab nő, általában egy darab férfit.
– Ez akkora lelilásítása a valóságnak, hogy én elmegyek vissza a mamához, vagy…
– Vagy mit csinálsz? – kérdezte tupírszagot érezve Robi.
– Mondd kedvesem, csak nem képzeled, hogy a csőszerelő azért jön. ha kell, ha nem, mert nem dugul el valami? Az ilyen hülye műszaki neveket nem jegyzem meg! Nem tudom elmondani mi, de mindig eldugul és ki kell takarítani!
– Ne izgulj drágám, egész nap itthon voltam.
– Tényleg, miért vagy ma itthon?
– Mert szabadnapos vagyok. Apropó, azt mondtad, hogy folyton jön a csőszerelő.
– Á nyelvbotlás, folyton a postás jön, tudod, minden nap hordja.
– Mit hord?
– Levelet!
– Legalább egy éve nem kaptunk. Az újság kihordást réges-régen nem a posta intézi. Vagy újabban mégis? De talán tíz éve nem járatunk újságot…
– Te piszok, mégis sértegetsz! Ugye? Tudtam!
-És hányszor csenget a postás?
– Hányszor csengetne, huszonkétszer.
Ekkor, valaki nekitámaszkodott a csengőnek és Robi elkezdett számolni. A huszonegyediknél gyanússá vált, a huszonkettediknél fejeződött be.
– Várj, megyek ajtót nyitok!
– Ó, hagyd drágaságom! – túrt hajába Erika – majd én megnézem ki alkalmatlankodik.
És ajtót nyitott.
– Imruska, jó hogy jössz, mondd meg anyukádnak, ma nem lesz palacsinta sütés!
– Mit akarsz cicám? – dörögte egy középkorú férfihang.
– A kiscicád is itt van? Mondom, nem lesz palacsinta sütés! Mondd meg már a mamádnak és tűnj el a francba, fiam! – sziszegte Erika.
– Ki volt ez az öreg hangú gyerek?
– Ki lett volna, Imruska, a szomszéd gyerek!
– Melyik szomszédé? Nem tudok Imruska nevű szomszéd gyereket… Hogy hívják a szüleit?
– Hogy hívnák? Imruska szülei! Értem, te még mindig vádolsz és sértegetsz… Most elmegyek, legalább kiszellőzöm ezt a hihetetlen megalázást!
Erika bevágta maga mögött az ajtót. Robi kényelembe helyezkedett a fotelben, vette a telefonját és csörrentett.
– Szia Micikém, bocs hogy ma nem tudtam menni! Nem lesz több féltékenykedés, éppen most vettem el Erika összes kedvét. Lefüleltem, hogy legalább kettővel is csal.
Egy Imruska nevű postással meg a … Tessék? Mondom, Imruska nevű postással… Igen? A férjedet Imruskának hívják és postás? Tudod hol lakunk nem? Aha… szóval ő az. Mondd meg neki, hogy csókoltatja Kamilla, egykori jó barátnője, figyeld meg, hogy reagál. Szerintem, ha lesápad, az elég alibi neked egy életre és akkor nem lesznek ilyen tikkadt, szikkadt pezsgésmentes napok. Az állandó órabámulást is leszokhatjuk. Ők jól ellesznek együtt, mi meg egymással. Válni meg ki a fene akar? Te sem vagy bolond, meg én sem. Gyűlölök költözni, azt hiszem te is. Holnap a szokott időben megyek. Micsoda Imruskád van! Öblös gyermekhangú szegényke. Na szia, cuppantalak!
Legutóbbi módosítás: 2012.01.30. @ 17:58 :: Boér Péter Pál
