Imbolyog alattuk. Cserepes szájukat harapdálni sem bírják. Nincs verítékük, bírni kéne még, de hogyan? Hiszen ott vannak, a semmi vizes, mégis kiszáradt közepén, füllesztő forralóval felettük, ami szétsüti szemeiket. Enniük sincs mit és ahol minden vizes, úgy tűnik szomjan fognak veszni…
Hárman, háromfelé roskadnak. Száraz minden, az evezőket elvitte a víz. Á nem, az egyik megvan! Az idősebb – girhes testében, ondulált alakot felvéve -, félig fekszik az ülésdeszkákon. Asszonya önkéntelenül zuhan rá és a láthatár mögötti semmibe, megmentőt fürkésző ifjabb is odadől. Ha már rájuk szakadt a száraz vizű szerencse, legalább egymás lelki melegével tegyék elviselhetőbbé az időt, SOS jeleiket visszaigazoló megmentőik érkezéséig. Cserzett kezek egymáshoz idomultan, összefonódva várják, némileg türelmesebben jövetelükig átvészelendőt.
Éllel előre, árván repíti őket az ébredő szél. Delelőn, kaszálni vágyik az éktelen égető is. Tompa láng gyúl, belül szólamként dalol. Mosolyt lopott, lágy kék vágykép, sajgón tétova reménnyel bámul, a nemsoká kitavaszodóra.
Legutóbbi módosítás: 2012.01.27. @ 07:49 :: Boér Péter Pál